2022. június 22., szerda
ISTENI VEZETŐ
„És füleid meghallják a kiáltó szót mögötted: ez az út, ezen járjatok.” (Ésa 30:21)
Akik arra vállalkoznak, hogy saját erejükkel folytatják a munkát, bizonyosan kudarcot vallanak. Egyedül a képesítés nem fogja az embert alkalmassá tenni a munkában egy bizonyos szerepre. Ezzel nem szerzi meg Isten ismeretét. „Mert a keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek; de nekünk, kik megtartatunk, Istennek ereje. Mert meg van írva: Elvesztem a bölcsek bölcsességét, és az értelmesek értelmét elvetem. Hol a bölcs? Hol az írástudó? Hol e világ vitázója? Nemde nem bolondsággá tette-e Isten e világnak bölcsességét? Mert minekutána az Isten bölcsességében nem ismerte meg a világ a bölcsesség által az Istent, tetszett az Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által tartsa meg a hívőket” (1Kor 1:17-21). A sötétség egymást követő korszakain át Isten megengedte az embereknek annak a tapasztalatnak az átélését, hogy keressék Őt saját bölcsességükkel, hogy megértsék: egyedül kinyilatkoztatott szaván keresztül, a Szent Lélek által kaphatnak ismeretet Istenről és Fiáról. Amikor Krisztus világunkba jött, e tapasztalatot az ember már teljes mértékben kipróbálta, aminek eredménye nyilvánvalóvá tette, hogy a világ bölcsesség által nem ismerte meg Őt. Isten még az egyházban is megengedte, hogy próbára tegyék e dolgot saját bölcsességükkel, azonban amikor emberi esendőség miatt válság következett be, Isten megvédte népét. Amikor az egyház megaláztatást szenvedett, próbák és elnyomás jött a népére, Isten emlékezetes szabadítással annál bőségesebben felmagasztalta. Vannak időszakok, amikor hitehagyás következik be Isten népe soraiban, amikor a kegyességet figyelmen kívül hagyják azok, akiknek együtt kellett volna haladni isteni Vezetőjükkel. Népe elválik ereje forrásától, és ilyenkor büszkeség, tékozlás és hivalkodás következik. Bálványok kívül-belül, azonban elküldi a Vigasztalót, aki megfeddi a bűnt, és figyelmezteti népét a hitehagyására, megfeddi bűnbe való visszaesését. Amikor majd szeretete becsesebb megnyilatkozásait hálásan elismeri és megbecsüli, az Úr a vigasztalás és öröm olaját önti rá. – A keresztény nevelés alapjai, 196–197. o.
Elmélkedésre: Milyen jó dolgot akartam ma Jézus nélkül megtenni?