2022. június 20., hétfő
ISTENI KORMÁNYOS
„Kicsoda ez, hogy mind a szelek, mind a tenger engednek néki.” (Mt 8:27)
Az élet tengerén utazó léleknek szüksége van arra, hogy hajóját az isteni Kormányos vezesse. Amikor azonban viharok támadnak, sokan letaszítják a fedélzetről a Kormányost, és csónakjukat véges emberi kezekre bízzák, vagy saját maguk irányítják. Ekkor általában katasztrófa és hajótörés következik be, és a Kormányost hibáztatják, mivel ilyen veszélyes vizekre vitte őket. Ne bízzátok magatokat emberekre, hanem ezt mondjátok: „Az Úr az én segítségem. Az Ő tanácsát keresem.” Semmilyen megszerzett előnyötök sem válhat áldássá, a legmagasabb szintű nevelés sem tehet világossággá, ha nem működsz együtt az isteni Lélekkel. Éppen olyan lehetetlen emberektől alkalmasságot nyerni mennyei világosság nélkül, mint amilyen lehetetlen volt az egyiptomi isteneknek megszabadítani azokat, akik bennük bíztak. Kérjétek Isten tanácsát! Addig esedezzetek Hozzá, amíg meg nem győződtetek arról, hogy a tanács Istentől van! Ne bízzátok magatokat emberekre! Az isteni Vezető irányítása alatt menjetek előre! Krisztus választott ki benneteket. A Bárány drága vére hozta el a megváltást. Hivatkozzatok Isten előtt Krisztus vérének erejére. Mondjátok ezt Neki: „Tiéd vagyok teremtés által. Tiéd vagyok a megváltás által. Tisztelem az emberi tekintélyt és a testvéreim tanácsát, azonban nem támaszkodhatom teljesen ezekre. Téged akarlak, ó, Isten, kérlek, taníts engem! Szövetséget kötöttem veled, hogy elfogadom isteni jellemed mércéjét, és kérlek, Te légy az én tanácsosom és vezetőm, Te légy társam életem minden tervében, ezért kérlek, taníts engem!” Legyen az Úr dicsősége legfőbb szempontod! Fojts el minden világi törekvést, minden elsőségre törő becsvágyat! Nyerj bátorságot a szív tisztaságára, a szentségre, hogy az evangélium igaz elveit képviselhesd! Életed minden tettét hassa át a szent erőfeszítés, hogy Isten akaratát cselekedd, hogy befolyásod ne vezessen másokat tiltott utakra. Amikor Isten vezet, igazsága előtted jár, és az Úr dicsősége lesz jutalmad. – A keresztény nevelés alapjai, 348. o.
Elmélkedésre: Az önbizalom hiánya hogyan befolyásolja saját, keresztény mivoltomról alkotott véleményemet?