myBible logó myBible
Fiókom

2022. június 12., vasárnap

A HŐSÉG ÉS A HIDEG URA

„Ímé, négy férfiút látok szabadon járni a tűz közepében,  és semmi sérelem sincs bennük,  és a negyediknek ábrázata olyan, mint valami istenek-fiáé.”  (Dán 3:25)

Amint a három héber ifjú ott állt a király előtt, Nabukodonozor meggyőződött arról, hogy van bennük valami, ami országa bölcseiből hiányzik. Az ifjak lelkiismeretesen ellátták minden feladatukat. A király még egy kísérletet tett velük: ha csak hajlandóságot mutatnak arra, hogy a bálvány imádásában a tömeggel tartanak, minden rendben lesz. „Ha nem hódoltok – tette hozzá –, azon nyomban bedobnak benneteket az izzó tüzes kemencébe.” Majd kihívóan, felfelé emelt kézzel kérdezte: „És van-e olyan Isten, aki az én kezemből ki tud szabadítani titeket?”  A király hiába fenyegetőzött, nem tudta eltéríteni őket Isten iránti hűségüktől. Atyáiktól megtanulták: az Istennel szembeni engedetlenség következménye gyalázat, csapás és halál, és az istenfélelem a bölcsesség kezdete, minden igazi boldogság alapja. A tüzes kemencét nézve így szóltak: „Ó, Nabukodonozor! Nem szükséges erre bármit is felelnünk. Van nekünk Istenünk, akit tisztelünk: ő ki tud szabadítani az izzó tüzes kemencéből, és ki tud szabadítani a te kezedből is! De ha nem tenné is, tudd meg: mi a te isteneidet nem tiszteljük! Nem hódolunk az aranyszobor előtt, amelyet felállíttattál!”  A király haragja nem ismert határt. Úgy elöntötte a düh Sidrák, Misák és Abédnegó miatt, hogy még az arca is eltorzult. Elrendelte, hogy a szokásosnál hétszer forróbbra hevítsék fel a kemencét. Megparancsolta hadserege nagyjainak, hogy kötözzék meg Izráel Istenének tisztelőit, és azonnal hajtsák végre rajtuk a halálbüntetést. Megkötözték tehát ezeket a férfiakat, és bedobták őket az izzó tüzes kemencébe. Mivel a király szigorú parancsára a kemencét roppantul befűtötték, a lángoló tűz megölte azokat, akik Sidrákot, Misákot és Abédnegót odahurcolták.  Az Úr azonban nem feledkezett meg az övéiről. Amikor tanúit bevetették a kemencébe, a Megváltó személyesen jelent meg nékik, és velük járkált a tűz közepében. A hőség és hideg Urának jelenlétében a lángok nem tudták megemészteni őket. – Próféták és királyok, 507–508. o.    

Elmélkedésre:  Mikor találkoztam Jézussal a megpróbáltatás  és üldözés tüzes kemencéjében?  
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.