myBible logó myBible
Fiókom

2022. június 11., szombat

NAGY KÖZÉPPONT,  AHONNAN MINDEN DICSŐSÉG KISUGÁRZIK

„Én vagyok a világ világossága.”  (Jn 8:12)

Krisztus örvendezett azon, hogy többet tudott tenni követőiért, mint amennyit azok kérhettek vagy elgondolhattak. Bizonyossággal beszélt, hiszen tudta, hogy még a világ teremtése előtt Isten örök érvényű határozatot hozott. Ismerte az igazságot, mert felfegyverkezett a Szentlélek mindenhatóságával, és tudta, hogy győzni fog a gonosszal vívott harcában, hogy a vérfoltos zászló diadalmasan fog majd lengeni követői felett.  „Azért beszéltem ezeket néktek – mondta –, hogy békességetek legyen énbennem. E világon nyomorúságtok lészen; de bízzatok: én meggyőztem a világot” (Jn 16:33). Krisztus nem szenvedett kudarcot, nem vesztette el a bátorságát, és követőinek is ugyanazt a minden nehézséget elhordozó hitet kell megmutatniuk a világnak. Úgy kell élniük, ahogy Jézus élt, és úgy kell munkálkodniuk, ahogy Jézus munkálkodott, mert mint nagy Munkavezetőjüktől és Tanácsadójuktól, Tőle függenek. Legyenek bátrak és állhatatosak! Ámbár látszólagos akadályok állnak majd útjukban, az Ő kegyelmével tovább kell menniük. A panaszkodás helyett Uruk arra szólítja fel őket, hogy győzzék le a nehézségeket. Krisztus azt akarja, hogy a világmindenségben létező legmagasabb befolyás, amely a legnagyobb hatalom forrásából áramlik, az Őt követőké legyen. Követőinek olyan hatalommal kell bírniuk, amely ellenáll az ördögnek, amelyen sem a föld, sem a halál, sem a pokol nem tud erőt venni; s amely képessé teszi őket arra, hogy Krisztushoz hasonlóan mindezeken diadalmaskodjanak. Krisztus azt akarja, hogy a menny rendje, a kormányzás mennyei terve, a menny isteni összhangja az Ő egyházában ábrázolódjék ki a földön. Így dicsőül meg az Ő népében. Követőin keresztül az Igazságosság Napja ragyog majd el nem homályosuló fénnyel a világra. Krisztus egyháza tárház, amelyben irgalmassága, kegyelme és szeretete gazdagsága kell, hogy láthatóvá legyen teljes és végső megnyilatkozásában. Krisztus úgy tekint népére, amikor az tisztán és tökéletesen áll előtte, mint megaláztatása drága jutalmára, mint dicsősége koronájára. Krisztus a nagy Középpont, ahonnan minden dicsőség kisugárzik. – Jézus élete, 679–980. o.    

Elmélkedésre:  Hogyan nyilvánul meg az életemben Jézus dicsősége?  
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.