2022. június 5., vasárnap
GYŐZTES
„Dicsősége elborítja az egeket, és dicséretével megtelik a föld.” (Hab 3:3)
Isten a mennyből fogja meghirdetni Jézus eljövetelének napját és óráját, és megkötni népével az örökkévaló szövetséget. Szavai zúgó mennydörgésként zengnek végig a földön. Isten Izraele figyel, felfelé tekint. Arcuk Isten dicsőségétől fénylik, mint a Sínai-hegyről alászálló Mózesé. A gonoszok képtelenek rájuk tekinteni. Amikor pedig az áldás elhangzik azok felett, akik a szombat megszentelésével megdicsőítették Istent, hatalmas győzelmi kiáltás hangzik fel. Nemsokára keleten megjelenik egy kicsiny fekete felhő. A távolból sötétnek látszó felleg körülveszi a Megváltót. Isten népe ebben a felhőben felismeri az Emberfiának jelét. Ünnepélyes csendben figyelik a föld felé közeledő és egyre fényesebb és dicsőségesebb felleget, mígnem nagy fehér felhő lesz belőle, amely megemésztő dicsőségként fénylik. Felette a szövetség szivárványa ível. Jézus hatalmas győzőként lép elő. Most nem „fájdalmak férfiaként” jön, hogy kiigya a szégyen és a szenvedés keserű poharát, hanem a menny és a föld Győzteseként, az élők és holtak bírájaként, aki „hív és igaz”; aki „igazságosan ítél és hadakozik”. „És mennyei seregek követik… vala Őt” (Jel 19:11,14). A Királyt útján szent angyalok hatalmas, megszámlálhatatlan sokasága kíséri. Ajkukon dicsőítő ének, mennyei dallam hangzik. Az égen számtalan tündöklő alak látható – „tízezerszer tízezer és ezerszer ezer”. Emberi tollal nem lehet megrajzolni ezt a képet; az a tündöklés meghaladja az emberi képzeletet. „Dicsősége elborítja az egeket, és dicséretével megtelik a föld. Ragyogása, mint a napé” (Hab 3:3-4). Amint az „élő” felhő közelebb ér, minden szem meglátja az élet Fejedelmét. Szent fejét nem csúfítja töviskorona. Szent homlokán a dicsőség királyi koronája tündököl. Arca fényesebb, mint a vakító déli nap. „És az Ő ruháján és tomporán oda vala írva az Ő neve: királyoknak Királya és uraknak Ura” (Jel 19:16). – A nagy küzdelem, 640. o.
Elmélkedésre: Talán dicsőséget szerzek Jézusnak, aki szenvedő Megváltóként megmentett a bűnből, de emlékszem-e arra, amikor Ő volt számomra a Győztes?