myBible logó myBible
Fiókom

2022. június 3., péntek

IGAZ TANÁCSADÓ

„De az a mondásom ellened, hogy az első szeretetedet elhagytad.”  (Jel 2:4)

Ne áltassuk magunkat azzal, hogy Isten gyermekei vagyunk, ha nincs bennünk Krisztus szeretete. „Aki igazságot nem cselekszik, az egy sem az Istentől való, és az sem, aki nem szereti az ő atyjafiát. Mert ez az üzenet, amelyet kezdettől fogva hallottatok, hogy szeressük egymást (…) Mi tudjuk, hogy általmentünk a halálból az életbe, mert szeretjük a mi atyánkfiait. Aki nem szereti az ő atyjafiát, a halálban marad. Aki gyűlöli az ő atyjafiát, mind embergyilkos: és tudjátok, hogy egy embergyilkosnak sincs örök élete, ami megmaradhatna ő benne. Arról ismertük meg a szeretetet, hogy Ő az ő életét adta érettünk: mi is kötelesek vagyunk odaadni életünket a mi atyánkfiaiért. Akinek pedig van miből élnie e világon, és elnézi, hogy az ő atyjafia szükségben van, és elzárja attól az ő szívét, miképpen marad meg abban az Isten szeretete? Ne szóval szeressünk, se nyelvvel; hanem cselekedettel és valósággal” (1Jn 3:10-18).  Gyülekezeteinkbe behatolt a közömbös magatartás, a testvéreink iránti közöny, és sokak vallása csupán rideg farizeusi magatartás, önzés, szeretetlenség. Az igaz Tanácsadó lelkünk számára fontos kijelentést tett: „De az a mondásom ellened, hogy az első szeretetedet elhagytad.” „Emlékezzél meg, honnét estél ki, és térj meg, és az előbbi cselekedeteket cselekedd” (Jel 2:4-5). Milyen sokan vannak, akik nem tudtak felnőni Krisztusban. Ő az élő Fej. Akik nem növekedtek Krisztusban, azok mindinkább eltávolodtak Tőle, ezért a Sátánéhoz hasonló jellemtulajdonságokat fejlesztettek ki. Sátán épp a gonoszság e tulajdonságai miatt vettetett ki a menny­ből, és titeket is ezek fognak kizárni Isten családjából, ha „meg nem tértek”. Lágyítsátok meg a szíveteket, hogy érzékennyé váljék a Szentlélek befolyására, és Krisztus lelki templomává válhasson. A földön élő szenteknek úgy kell szeretniük, ahogy Krisztus szeretett, különben nem válnak mennyei szentekké. Ha együtt érző megnyilvánulásaitok szárazak, térjetek Istenhez, alázzátok meg büszke szíveteket, essetek a Sziklára, hogy szétzúzassatok, és Krisztus méltó edényekké formálhasson az Ő hasonlatosságára. – Review and Herald, 1891. február 10.    

Elmélkedésre:  Mi igazolja, hogy a Szentlélek meglágyította a szívemet?  
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.