2020. április 13., hétfő
Az Úr segített el bennünket egészen idáig
„Sámuel pedig vett egy követ, és felállítá Mispa és Sén között, és Ében-Háézernek nevezte el, mert mondá: Mindeddig megsegített minket az Úr!” (1Sámuel 7:12)
Évekig tartó megpróbáltatás volt a filiszteusok elnyomása az izraelitákon. Samgar, Sámson, Saul és Dávid is harcolt ellenük, és véglegesen legyőzte őket. Ebben a történetben Sámuel tűnik fel, de nem vezeti harcba a népet, hanem inkább lelki küzdelmet vív a filiszteusok ellen, és prédikációval kezd a városokban: „Sámuel pedig szóla Izrael egész házához, mondván: Ha ti teljes szívetekből megtértek az Úrhoz, és eltávolítjátok magatok közül az idegen isteneket és Astarótot, és szíveiteket elkészítitek az Úrnak, és csak neki szolgáltok: akkor megszabadít titeket a filiszteusok kezéből.” (1Sámuel 7:3) Később nagygyűlést hívott össze Mispába, és ünnepélyes böjtöt tartottak, ahol a nép megvallotta bűneit. Azután Sámuel áldozatot mutatott be, és ebben a pillanatban hírek érkeztek az összegyűltekhez, hogy a filiszteusok megindultak ide ellenük. Az izraeliták elteltek félelemmel. A gyűlés nem egy haditanács volt katonasággal: nem fegyverkeztek fel. Hogy fog befejeződni ez a lelki jellegű találkozó? Isten közbelépett, és iszonyatos vihar szakadt le a filiszteusokra, és megsemmisítette a hadseregüket, „ugyanazon a csatatéren aratták, ahol húsz évvel azelőtt a filiszteusoktól vereséget szenvedtek, papjaikat levágták és Isten ládáját elvették” (Pátriárkák és próféták, 591. o.).
Azért, hogy ne könnyen felejtse el Izrael népe ezt a csodás eseményt, Sámuel egy óriási követ állított fel emlékoszlopként, hogy emlékeztesse őket rá, és Eben-Háézernek nevezte, ami azt jelenti: ’a segítség köve’, és így szólt a néphez: „az Úr segített el bennünket egészen idáig”. Így szabadult meg Izrael népe a filiszteus portyázásoktól Sámuel idejében.
Az egyháznak sem kellene elfelejtenie Eben-Háézer emlékeztetőjét. Már tudom, hogy több száz olyan vallásos intézmény van a világon, ami csak maga azonosítására használja ezt a címet, és vannak olyan személyek és egyházak is, melyek szabályszerűen használják. Kettős célú az az emlék, amire utalok. Elsősorban „ma is olyan igazi, szívbeli vallási ébredésre van szükség, amilyet az akkori Izrael átélt. A bűnbánat az első lépés mindenki számára, aki vissza akar térni Istenhez. Ezt senki sem teheti más helyett. Egyénileg kell megaláznunk lelkünket Isten előtt, és elhagyni bálványainkat.” (I. m., 590. o.) Másodjára Isten vezetett el minket idáig, velünk volt minden helyzetben, még a látszólagos vereségeknél is.
Esetleg nem ez az alkalmas idő arra, hogy elismerd, Isten segített neked ide eljutni? Értékeld a körülményeidet, és meglátod, milyen jó volt hozzád a Mindenható!