A bajkeverő oltár a Jordánnál

„Így szól az Úrnak egész gyülekezete: Micsoda vétek ez, amellyel vétkeztetek Izraelnek Istene ellen, hogy immár elfordultatok az Úrtól, építvén magatoknak oltárt, hogy pártot üssetek immár az Úr ellen?!” (Józsué 22:16)

Rúben, Gád törzse és Manassé fél törzse kapta a Jordántól keletre fekvő Gileád földjeit, ahol sok legelő volt. A hódítás befejeztével eljött a búcsú pilla nata. Józsué kérte őket, hogy mindig őrizzék meg Isten parancsait, és járjanak az Ő ösvényein (Józsué 22:5). Azután megáldotta a népet, és elmentek a maguk útján. De mikor elértek a Jordán partjára, egy nagy oltárt emeltek, mielőtt átkeltek volna a folyón. Az Úr törvénye megtiltotta nekik, hogy idegen imádati helyet hozzanak létre, mert már volt egy a népnek Silóban. Ezért mikor hírül vették az esetet az izraeliták, megbotránkozott a nép, és úgy döntöttek, hogy harcba mennek a törvényszegők ellen.

Szerencsére az érzékenyebb vezetők azt tanácsolták, hogy delegációt küldjenek hozzájuk a nép közül magyarázatért. Mikor megérkeztek, ezt mondták: „Így szól az Úrnak egész gyülekezete: Micsoda vétek ez, amellyel vétkeztetek Izraelnek Istene ellen, hogy immár elfordultatok az Úrtól, építvén magatoknak oltárt, hogy pártot üssetek immár az Úr ellen?!… Ha pedig tisztátalannak tetszik előttetek a ti örökségeteknek földje: úgy jöjjetek át az Úr örökségének földjére, ahol ott áll az Úrnak sátora, és legyetek örökösökké mi közöttünk; de az Úr ellen ne üssetek pártot, és ellenünk se üssetek pártot, építvén magatoknak oltárt, az Úrnak, a mi Istenünknek oltárán kívül. ” (16, 19. vers) A rúbeniták, a gáditák és Manassé fél törzse meglepődve hallgatta meg a vádat, és így felelt nekik: „Ha azért építettünk magunknak oltárt, hogy elforduljunk az Úrtól, vagy pedig hogy áldozzunk azon egészen égőáldozatot és ételáldozatot; vagy hogy tegyünk arra hálaadásnak áldozatát: – lássa meg ezt ő maga az Úr! Hát nem inkább amiatt való féltünkben cselekedtük-e ezt, hogy így gondolkoztunk: Maholnap így szólhatnak a ti fiaitok a mi fiainkhoz, mondván: Mi közötök van nektek az Úrhoz, Izrael Istenéhez?” (23–24. vers) Valójában az oltár az őket összetartó nemzeti és vallási kötelék emlékműtanúja volt. Megfelelőnek találta a magyarázatot a küldöttség, és mindegyikük békében tért vissza a maga földjére.

A meggondolatlan kezdeményezés tragédia előtt nyithatott volna utat. De a bölcs kérdezés körültekintésével, meggyőző magyarázattal, kellő nyugodtsággal, hogy nem léptek még a helytelen ítélet előtt, hanem az Urat hívták tanúnak, elkerülték a konfliktust, és helyreállították a békét.

Isten segítsen, hogy óvatosan bánj a szavaiddal és azzal, ahogy kifejezed magad másoknak!