Nem kelhetsz át a Jordánon

„És méne Mózes, és ez igéket mondotta vala az egész Izraelnek; Monda pedig nekik: Száz és húsz esztendős vagyok ma, nem járhatok többé ki és be: az Úr pedig azt mondá nekem: Nem mégy át ezen a Jordánon.” (5Mózes 31:1–2)

Az ember hajlamos arra, hogy ábrándképeket kövessen, reménykedjen, projekteket hajtson végre vagy kezdjen el. De az illúzióink nem mindig lesznek kézzel foghatóak, és az elvárásaink sem mindig válnak valósággá. Nagyon jellemző az is az emberi életre, hogy a tervezett célokat nem mindig érjük el, és képtelenek vagyunk érzékelni, kiélvezni vagy megtapasztalni, amiért küzdöttünk, amiért imádkoztunk és dolgoztunk. Így olykor csalódunk, frusztrálódunk és kiábrándulunk valamiből, amitől a létezésünk látszólag terméketlenné válik, mintha rémálomba csöppennénk (tönkremegy a házasságunk, elveszítjük az állásunkat, félbemaradnak a tanulmányaink, más kapja meg a pozíciót, nem választanak meg újra a gyülekezeti szolgálatnál az adminisztratív felelősségre). Hívőként mi hit által kapcsolódunk össze Istennel a feladatainkban és reményeinkben, így még traumatikusabb lehet ez az eset, mert bizonyos szintű bizalom és bizonyosságvesztéshez vezet a gondviselő Istenben, akihez már az életünk elnyerésénél hozzá kapcsolódtunk.

Nos, tehát Mózes életében is példát találunk erre a zavarba ejtő helyzetre. Negyven évnyi csoda után nem csak tanúja volt, hanem nagyon odaadó vezető szerepet is játszott a sivatagon átvezető hosszú út alatt, mikor már eljutottak a Jordán partjaihoz, mikor már épp befejezte volna az utazását Izrael népével, az Úr így szólt hozzá: „Nem kelhetsz át a Jordánon”. Vágyai Jordánja lett Mózes számára az összetört reményei, fájdalmas és szörnyű hibája szimbóluma. Könnyek között, forrón imádkozott, küzdött az Úrral: „Hadd menjek át kérlek, és hadd lássam meg azt a jó földet, amely a Jordánon túl van, és azt a jó hegyet, és a Libanont!” (5Mózes 3:25), de Isten hangja rövidre zárta az imáját, és rögtön jött a válasz is: „Elég ez neked, ne szólj többet már nekem e dolog felől!” (26. vers)

Valamikor nekünk is volt egy Jordánunk, ahol Isten nem engedett átmennünk. Hit által távolabbra látunk az ideiglenes valóságoknál, amiket ebben a világban várunk, és megpillantjuk az örökkévaló jövőnket. Hit által Isten megfoghatatlan rejtélyű terveinek mélyére hatolunk, akinek a tenyerébe helyezzük az életünket. Majd a csalódottság és a frusztráció eltűnik. A próféta így foglalja össze ezekkel a bátorító szavakkal a hívő tapasztalatát: „Íme, felfuvalkodott, nem igaz őbenne az ő lelke; az igaz pedig az ő hite által él.” (Habakuk 2:4)

Ne kedvetlenedj el, ha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy elképzelted. Kövesd Jézust, és haladj tovább a helyes úton!