2020. április 2., csütörtök
Szentélyt készítenek nekem, és én köztük lakom majd
„És készítsenek nekem szent hajlékot, hogy ő közöttük lakozzam.” (2Mózes 25:8)
Az Úr megparancsolta egy szentély kivitelezését. Esetleg olyan lehetett, mint a karnaki Ámon temploma a maga káprázatos oszlopcsarnokával? Vagy talán mint Deir-el Bahari, amit Hatsepszut királynő építtetett, Mózes nevelőanyja? Nem-nem! A sivatagi izraelita szentélyhez használt modell „az igazi sátor volt, amit az Úr épített, nem pedig ember”, az a „mennyei dolog”, aminek a zsidó szenthely csak „képmása és árnyéka” volt, nem több. Mózes építette a szentélyt „a hegyen” mutatott „minta szerint” (Zsidók 8:2, 5–6).
Néhány éve utaztam el Egyiptomba, és nagyon meglepődtem, sőt, ámulatba ejtett, mikor az idegenvezető elvitt minket a sancta sanctorumhoz, a karnaki szent komplexum legszentebb helyére, ami egy tökéletes kocka alakzat, ahol Min teremtő istent, egy kis fallikus szobrot imádták egyfajta szentély belsejében. Láttam a föld alatt angyalokról készült falfestményeket is, akik betakarták a lábukat a szárnyukkal, mint a frigyládán, a kegyelem trónján ülő kerub. Nyilvánvaló, hogy az Úr egyetértett néhány más dolog új szövegkörnyezetbe helyezésével, és megengedte Mózesnek, hogy nemesebb formában reprodukáljon pár egyiptomi templomot.
Bár Isten emberek között való igazi és valóságos lakozása Jézus Krisztus testet öltésében történt meg (János 1:14), az izraeli szentély is ezt jelképezte: a sekina dicsőség fénye a kegyelem trónusán ülő két angyal között a mennyei jelenlét élő kifejezése volt; a hétágú gyertyatartó szimbolizálta a Szentlélek fényét, amint megvilágítja a népet; a szent kenyér Jézusra, az élet Kenyerére utalt; az áldozati állatok engesztelő vére és a papok tevékenysége Krisztus kereszten kiontott vérét és az Ő papi szolgálatát szimbolizálták. Az izraelita szentély az ószövetségi megváltás élő tanújaként Jézus újtestamentumi üdvözítő szolgálatának csodálatos profetikus-messiási voltát példázta. Így az engesztelés napjának különleges megünneplése a maga eszkatologikus jelentésével a végidei vizsgálati ítéletet és a Megváltó visszatérését megelőző mennyei főpapi szolgálatot reprezentálta.
Eközben mi, hívők is a Szentlélek szentélye, temploma vagyunk, ahol lélekben és igazságban imádjuk Istent, élő áldozatként, szentül és elkülönítve az Úrnak.