2022. május 31., kedd
FŐPÁSZTOR
„Legeltessétek az Istennek köztetek lévő nyáját, gondot viselvén arra nem kényszerítésből, hanem örömest; sem nem rút nyerészkedésből, hanem jóindulattal.” (1Pt 5:2)
Isten állandóan gondot visel örökségére. Gyermekeire csak olyan szenvedést bocsát, amely feltétlenül szükséges mind e földi, mind örök üdvösségükhöz. Gyülekezetét meg fogja tisztítani, miként Krisztus is megtisztította a templomot földi szolgálata folyamán. Mindaz, amit megenged, hogy mint próbák és kísértések érjék gyermekeit, megszentelődésüket szolgálják; erejüket növelik, hogy a kereszt győzelmét előbbre vihessék. Péter életének volt olyan korszaka, amikor nem óhajtotta látni Krisztus művében a keresztet. Midőn az Üdvözítő a tanítványoknak a rá váró szenvedésről és halálról beszélt, Péter így kiáltott fel:
„Mentsen Isten, Uram! Nem eshetik ez meg te véled!” (Mt 16:22). Önmaga iránti sajnálata, amely visszariadt a Krisztussal való közös szenvedéstől, indította Pétert erre az ellenvetésre. Keserű lecke volt számára, és csak lassan tanulta meg, hogy Krisztus útja e földön szenvedéseken és megaláztatásokon vezet keresztül. Azonban a tüzes kemence hevében ezt is meg kellett tanulnia. Később pedig, midőn energikus lényét az évek és a munka terhe megviselte, saját tapasztalatából írhatta a hívőknek: „Ne rémüljetek meg attól a tűztől, amely megpróbáltatás végett támadt köztetek, mintha valami rémületes dolog történnék veletek; sőt, amennyiben részetek van a Krisztus szenvedéseiben, örüljetek, hogy az ő dicsőségének megjelenésekor vigadozva örvendezhessetek.” A gyülekezeti véneknek, mint Krisztus nyája felelős pásztorainak, így írt az apostol: „Legeltessétek az Istennek köztetek lévő nyáját, gondot viselvén arra nem kényszerítésből, hanem örömest; sem nem rút nyerészkedésből, hanem jóindulattal, sem nem úgy, hogy uralkodjatok a gyülekezeteken, hanem mint példányképei a nyájnak. És mikor megjelenik a Főpásztor, elnyeritek a dicsőség hervadhatatlan koronáját” (1Pt 5:2). A gyülekezet pásztorainak feladata, hogy éberen őrködjenek az Úr nyája fölött. Ez nem teljhatalmú parancsnokság, hanem felügyelet, amely bátorít, erősít és felemel. – Az apostolok története, 524–526. o.
Elmélkedésre: Hogyan kellene támogatnom azokat a vezetőket, akik Isten nyáját pásztorolják?