2022. május 27., péntek
VILÁGTEREMTŐ
„Mindazáltal nekünk egy Istenünk van, az Atya, akitől van a mindenség, mi is ő benne; és egy Urunk, a Jézus Krisztus, aki által van a mindenség, mi is ő általa.” (1Kor 8:6)
Időközben Silás és Timótheus is megérkeztek Macedóniából, hogy segítségére legyenek Pálnak; és ezután együtt munkálkodtak a pogányok között. Ezeknek is, miként a zsidóknak, Pál és munkatársai hirdették Krisztust, az elbukott emberiség Üdvözítőjét. A kereszt hírnökei kerültek minden bonyolult és hosszadalmas érvelést, és inkább a Világteremtő és a mindenség Uralkodója tulajdonságairól prédikáltak. Szívük izzott az Isten és Fia iránti szeretettől. Felszólították a pogányokat, hogy tekintsenek fel arra a mérhetetlen nagy áldozatra, amelyet Isten hozott az emberiségért. Tudták, hogy akik sokáig tapogatóztak a pogányság sötétségében, azok vonzódni fognak az Üdvözítőhöz, mihelyt észreveszik a golgotai keresztről áradó világosságot. (…) Az evangélium korinthusi munkásai felismerték azokat a borzalmas veszélyeket, amelyek azokat a lelkeket fenyegették, akikért fáradoztak. Miközben hirdették a Jézusban való igazságot, tudatában voltak a rájuk háruló felelősségnek. Üzenetük egyszerű és világos, de határozott volt: „Élet illata az életre, vagy a halálnak a halálra”. És nemcsak szavaikban, hanem mindennapi életükben is az evangélium nyilvánult meg. (…) Az a gyűlölet, amellyel a zsidók az apostolokra tekintettek, most még fokozódott. Krispus megtérése és megkeresztelkedése sem járult hozzá, hogy e konok ellenszegülőket meggyőzze, hanem arra szolgált, hogy őket még jobban elkeserítse. Miután nem voltak bizonyítékaik Pál prédikációinak cáfolására, csaláshoz és gonosz támadásokhoz folyamodtak. Káromolták az evangéliumot és Jézus nevét. Vak gyűlöletükben semmilyen kifejezés sem volt túl erős, és semmilyen támadás sem volt elég aljas, hogy fel ne használták volna. Azt ugyan nem tudták letagadni, hogy Krisztus csodákat művelt, de azt nyíltan állították, hogy a Sátán ereje által vitte véghez. Hangoztatták azt is, hogy Pál a csodáit szintén így művelte. – Az apostolok története, 248–249. o.
Elmélkedésre: Hogyan ismertethetném meg Krisztust azokkal, akik a vallás ellenségeinek tartják magukat?