MENNYEI JÓTEVŐ

„Adjanak hálát az Úrnak az ő kegyelméért,  és az emberek fiai iránt való csodadolgaiért.”  (Zsolt 107:8)

Ha a keresztények többet beszélnének egymással Isten szeretetéről és a megváltás nagy igazságairól, erősítésükre és vigasztalásukra szolgálna, és a szívük is felüdülne. Naponként többet tanulhatunk mennyei Atyánktól, és megtapasztalhatjuk kegyelmét. Ha így élünk, mind élénkebbé válik bennünk a vágy, hogy beszéljünk szeretetéről, és szívünk felmelegszik és felbátorodik. Ha többet gondolnánk Jézusra, és többet beszélnénk róla, jobban érezhetnénk a jelenlétét is.  Ha annyiszor gondolnánk Istenre, ahányszor kegyelmének bizonyítékait tapasztaljuk, gondolataink állandóan nála időznének; élvezetté válna róla beszélni és nevét magasztalni. Szívesen beszélünk mulandó dolgokról, mert érdekelnek; szívesen beszélünk a barátainkról is, mert szeretjük őket. Azonban végtelenül több és nyomósabb okunk van arra, hogy Istent jobban szeressük, mint a barátainkat, és ezért a legtermészetesebb dolog az volna, hogy gondolatainkban a legtöbbet Istennel foglalkozzunk, szeretetéről, irgalmasságáról beszéljünk, és mindenhatóságát magasztaljuk. A gazdag ajándékok, amelyekkel Isten elhalmozott bennünket, ne vegyék annyira igénybe gondolatainkat és szeretetünket, hogy megfeledkezzünk Istenről; ellenkezőleg, ezek mindennap Őrá figyelmeztessenek, és a hála, a szeretet kötelékeivel fűzzenek bennünket mennyei Jótevőnkhöz. Túl sokat foglalkozunk nyomorúságos, földi életünkkel. Irányítsuk lelki szemeinket a mennyei szentély nyitott kapujára, ahonnét Krisztus arcáról Isten fénye és dicsősége tükröződik vissza, aki „mindenképpen üdvözítheti is azokat, akik Őáltala járulnak Istenhez” (Zsid 7:25).  Magasztaljátok Istent többet „kegyelméért és az emberek fiai iránt való csodadolgaiért” (Zsolt 107:8). Imáink ne csupán kérésekből álljanak, gondolataink ne csupán saját szükségleteinkre irányuljanak! Gondoljunk azokra a jótéteményekre is, amelyeket elvettünk Tőle. Túl gyakran fukarkodunk a hálánkkal. Naponta kapunk Isten kegyelmének ajándékaiból, és mégis mily kevés hálát tanúsítunk iránta, mily keveset dicsőítjük azért, amit velünk cselekedett. – Az imádság, 287. o.    

Elmélkedésre:  Van-e összefüggés Isten és azok között a dolgok között,  amikről szívesen beszélgetek?