myBible logó myBible
Fiókom

2022. május 21., szombat

ELŐKÉP

„Ímé az Isten ama báránya, aki elveszi a világ bűneit!”  (Jn 1:29)

Ha Krisztus követője hiszi és cselekszi az Igét, a természet világában nincs olyan tudomány, amit ne tudna felfogni és értékelni. Csak olyat talál benne, amivel az igazságot hirdetheti. A természettudomány az ismeret kincsestára, amelyből Krisztus iskolájának minden tanulója meríthet. Amikor eltűnődünk a természet szépségén, amikor levonjuk a föld művelésének, a fák növekedésének, a föld, a tenger és az égbolt csodáinak tanulságait, akkor az igazságot új fényben látjuk. Isten titkai az emberrel való bánásmódjában, bölcsességének és határozatainak az emberi életben megmutatkozó mélységei – mind-mind gazdag kincsestárnak bizonyulnak. A bukott ember azonban az írott Igéből – Krisztus kimeríthetetlen kincsesházából – ismerheti meg Istent a legjobban.  A Szentírás az Ótestamentumot éppúgy magában foglalja, mint az Újat. Egyik a másik nélkül nem teljes. Krisztus kinyilatkoztatta, hogy az Ótestamentum igazságai éppoly értékesek, mint az Újtestamentum igéi. Krisztus a világ kezdetekor ugyanaz a Megváltó volt, mint ma. Még mielőtt istenségét emberi természetbe öltözve eljött világunkba, Ádám, Séth, Énok, Mathusélah és Noé már tolmácsolta az evangéliumi üzenetet. Kánaánban Ábrahám, Sodomában Lót hirdette az üzenetet, és nemzedékről nemzedékre hűséges hírvivők beszéltek az Eljövendőről. A zsidó üdvrend szertartásait Krisztus maga rendelte el. Áldozati rendszerüknek Ő – az igazi áldozat – volt az alapja, akit minden istentiszteletük Előre vetített. Az áldozat bemutatásakor kiontott vér Isten Báránya áldozatát jelképezte. Minden szimbolikus áldozat Krisztusban teljesedett be.  Krisztus, ahogy a pátriárkák megismerték; ahogy az áldozati szolgálat szimbolizálta; ahogy a törvény bemutatta; és ahogy a próféták kinyilatkoztatták, az Ótestamentum kincse. Az élő, a halott, a feltámadt Krisztus, a Szentlélek által kinyilatkoztatott Krisztus az Újtestamentum kincse is. Megváltónk, aki az Atya dicsőségének visszatükröződése, Ő az Óés az Újszövetség. – Krisztus példázatai, 125–126. o.    

Elmélkedésre:  Meglehet, hogy jobban vonzódom az újszövetségi Megváltóhoz,  mint az Ószövetségben bemutatott Jézushoz?  Hogyan értékelhetném még jobban az ószövetségi Előképet?  
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.