myBible logó myBible
Fiókom

2022. május 20., péntek

MEGVÁLTÁSUNK NAGY MEGVALÓSÍTÓJA

„Váltságot küldött az ő népének, elrendelte szövetségét örökre;  szent és rettenetes az ő neve.”  (Zsolt 111:9)  

Ez a kifejezésmód mutatja be az Úr Jézus mindenható voltát, a Biblia kutatója előtt pedig feltárja a világ Teremtőjét és jogos Urát. (…) A Zsidókhoz írt levél első fejezetében egymással szembeállítva van bemutatva az angyalok pozíciója és Krisztus pozíciója. Isten olyan szavakat használt Krisztusra vonatkozóan, amelyek nem hangozhatnak el az angyalokkal kapcsolatosan. Az angyalok „szolgáló lelkek, elküldve szolgálatra azokért, akik örökölni fogják az üdvösséget” (Zsid 1:14), Krisztus viszont mint Közbenjáró maga a megváltásunk nagy Megvalósítója. A Szentlélek pedig az Ő képviselője ezen a földön, aki véghezviszi a mennyei tervet, amely által az elbukott emberek újból mennyei erőt nyerhetnek és győzhetnek.  Aki szövetséget köt Jézus Krisztussal, Isten örökbefogadott gyermekévé válik. Az Ige megújító ereje által megtisztul, és angyalok küldetnek a szolgálatára. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében keresztelkedik meg, és megígéri, hogy Isten földi egyházának tevékeny tagjává válik. Meg kell halnia a világi kívánságoknak, a Szentlélek nyújtotta megszentelődés által pedig a beszédben és a kegyességben Isten élő befolyásával kell hatnia. „Örökösei Istennek, örököstársai pedig Krisztusnak” (Róm 8:17) – micsoda magasztos és méltóságteljes előjog! Elszakadva, elkülönülve a világtól, és megőrizve Sátán csapdáitól! Isten követői a keresztségi fogadalomban megígérték, hogy szembeszállnak a gonosszal. A lelkek ellensége mindent meg fog tenni, hogy megrontsa az elméjüket. Saját módszereit próbálja belopni Mesterükért végzett szolgálatukba. Csak akkor lesznek biztonságban, ha engedelmeskednek e parancsnak: „Végezetre, atyámfiai, legyetek erősek az Úrban, és az ő hatalmas erejében. Öltözzétek föl az Isten minden fegyverét, hogy megállhassatok az ördögnek minden ravaszságával szemben” (Ef 6:10-11). – Manuscript 57, 1907.    

Elmélkedésre:  Micsoda áldás tudni, hogy Isten népe védve van Sátán csalásaitól,  amikor az Úr nagy erejére támaszkodik!  Milyen előjogokkal jár Krisztus örököstársának lenni?    
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.