2022. május 19., csütörtök
MEGVÁLTÁSUNK SZIKLÁJA
„Bízzatok az Úrban örökké, mert az Úrban, Jehovában, örök kőszálunk van.” (Ésa 26:4)
Isten újból nagy erővel fogja felruházni választott szolgáit, hogy rendkívüli változásokat vigyenek végbe Sátán katonái között. Akiket az Úr elfogad, hogy továbbvigyék a művét és küzdjenek, azok elvhű, bátor, határozott és igazi emberek kell, hogy legyenek. A nagy és jó emberek szokásait, hagyományait és tanait nem szabad addig elfogadni, amíg nem vetjük alá a törvény és a bizonyságtételek tévedhetetlen vizsgálatának. „Ha nem ekként szólnak azok, akiknek nincs hajnaluk” (Ésa 8:20). A pápák és a főpapok nem voltak hajlandók alávetni magukat ennek a vizsgálatnak, mivel tudták, hogy azonnal elveszítenék a maguknak tulajdonított hatalmat. Őriznünk kell azt a nagy igazságot, amiért Luther oly kitartóan és rettenthetetlenül küzdött. Szavai visszhangoznak az igazság megpróbált és megkísértett őrizői fölött:
„Álljatok meg szilárdan! Az Úr Istenben van az örök hatalom!” Krisztusban a reformátor menedéket talált az őt fenyegető ellenségeskedés, harag és gyűlölet elől. Csak Krisztusban lelt békére, erőre és biztonságra. Hasonló tapasztalatban lesz része minden kereszténynek. A világ változásai és forrongásai közepette megváltásunk Sziklája mozdíthatatlanul áll, pedig a föld és a pokol hadai támadják. Leleményes elmék és erős kezek próbálták korszakokon át elmozdítani ezt a nagy Szegletkövet, hogy a hit egy új alapját vethessék meg a világban. A pápai hatalomnak már-már sikerült véghezvinni szentségtelen tervét, de Isten kiemelte Luthert, hogy éjjel és nappal figyelmeztessen és építse Sion falait. „Mert más fundamentumot senki nem vethet azon kívül, amely vettetett, mely a Jézus Krisztus” (1Kor 3:11). A nagy Szegletkő, a korszakok Sziklája ma is mozdíthatatlanul áll. A világ zavargásai és konfliktusai közepette Krisztus még mindig nyugalmat kínál a megfáradtaknak, a szomjúhozóknak pedig az élet vizét adja. Szavai a századokon át napjainkig elhallatszanak: „Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet” (Jn 14:6). – The Signs of the Times, 1883. július 26.
Elmélkedésre: Korunk mely erői próbálják aláaknázni a Jézus Krisztusba vetett hitemet?