myBible logó myBible
Fiókom

2022. május 12., csütörtök

MEGVÁLTÁSUNK VEZÉRE

„Legyetek erősek és bátrak, ne féljetek és ne rettegjetek tőlük,  mert az Úr, a te Istened maga megy veled;  nem marad el tőled, sem el nem hagy téged.”  (5Móz 31:6)

Álomban két hadsereget láttam, amint ádáz küzdelmet vív egymással. Az egyik seregben a katonák homlokán a világ címerét viselő zászló állt, a másik sereg katonái pedig Immánuel vérrel áztatott zászlaját hordozták. Azonban zászlót zászló után hagytak el a porban, és az Úr seregének hadoszlopai sorra egyesültek az ellenséggel, miközben Isten parancsolatainak megőrzőihez is egymást követve csatlakoztak az ellenséges csapatok. Egy az ég közepén repülő angyal Immánuel zászlaját adta sokak kezébe, miközben a parancsnok erős hangon hirdette: „Sorakozzatok föl! Ti, kik hűek vagytok Isten parancsolataihoz és Krisztus bizonyságtételéhez, azonnal foglaljátok el a helyeteket! Fussatok ki a gonoszok közül, ne érintsetek semmi tisztátalant, és akkor gyermekeimmé fogadlak titeket! Adjatok helyet azoknak, akik készek segíteni az Úrnak az erőteljes ellenséggel szembeni küzdelemben!”  Heves küzdelem dúlt. Mikor egyik, mikor másik oldal győzött. Most a kereszt katonái hátráltak meg, „mint sorvadozók” (Ésa 10:18). Látszólagos visszavonulásukra azonban csak azért volt szükség, hogy még előnyösebb helyzetbe kerülhessenek. Istent dicsőítő ének hangzott fel, amelyhez angyali hangok csatlakoztak, miközben Krisztus katonái a korábban az ellenség által elfoglalt városok falára kitűzték zászlóikat. Megváltásunk Vezére állt a sereg élén, és erősítést küldött katonáinak. Hatalmát kiterjesztve bátorította őket, hogy nyomuljanak előre egészen a kapukig. A feddhetetlenség különleges dolgaira tanította, miközben lépésről lépésre vezette őket a győzelem felé.  Végül győztek. A sereg – amelynek zászlaján a következő felirat állt: „Isten parancsolatai és a Jézus hite” – győzelmet aratott. Krisztus katonái elérték a kapukat, és a város örömmel fogadta a Királyt. Létrejött az örök béke, az öröm és a feddhetetlenség országa. – Christian Experience and Teachings of Ellen G. White, 228–229. o.    

Elmélkedésre:  Milyen érzés tudni, hogy Jézus halad előttem a lelkem ellenségével  folytatott küzdelemben? Mit tehetnék annak érdekében,  hogy értem tett erőfeszítései még hatékonyabbak legyenek?   
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.