2022. május 9., hétfő
MENNYEI TANÁCSADÓ
„Készítsétek meg az Úrnak útját.” (Mk 1:3)
A menny összes kincse rendelkezésünkre áll, hogy előkészíthessük az Úr útját. A Gondviselés a mennyei eszközök révén elegendő erőt bocsátott az ember rendelkezésére, hogy ha teljes egészében e nagy műnek szenteli életét, sikeres missziómunkát végezhessen. Eddigi sikereink befektetett erőfeszítéseinkkel voltak arányosak. Amely lélek megvallja hitét Krisztusban, annak Isten azt adja feladatul, hogy minden tehetségével az Ő szolgálatába álljon. Nem kell elcsüggedniük az igazságot megtapasztaló személyeknek, ha a Feddhetetlenség Napsugarának ragyogásában maradnak, mivel az Úr kegyelemmel teljes. Krisztus a tanítványok egységéért imádkozott, amint Ő és az Atya is egy. „Hogy mindnyájan egyek legyenek; amint te én bennem, Atyám, és én te benned, hogy ők is egyek legyenek mi bennünk: hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. És én azt a dicsőséget, amelyet nékem adtál, őnékik adtam, hogy egyek legyenek, amiképpen mi egy vagyunk” (Jn 17:21-22). Az emberi erőfeszítésekhez mennyei eszközök társulnak, hogy az utolsó napok nagy műve befejeződhessen. Megtörténhet, hogy a munka a legváratlanabb módon fog lezárulni. (…) Az igazság előtt olyan gyorsan tárulnak ki az ajtók, hogy az még az egyházat is meglepi. A korlátolt emberi lények csodálattal és hódolattal telnek meg. Most az egyház különleges előjoga elvégezni a rá eső részt, hiszen a tevékenységéhez mennyei eszközöket használhat fel. Minden keresztény ember kötelessége közbenjárói munkát végezni Isten előtt. Bizonyságot kell tenniük arról, hogy mennyire szeretik Jézust, és arról, hogy lelkük az Ő vére árán lett megváltva. A gyülekezetben a férfiak és nők nagy előjoga és aranyalkalma magasztos, szent, és a krisztusi tulajdonságok által megszépített tapasztalatok elsajátítása. (…) Legyen Ő a mennyei Tanácsadónk. Mind az egyház, mind pedig a tagok közbenjárói lelkülettel bírjanak, és küzdjenek meg Istennel, aki sosem szegi meg fogadalmát. Sion falainak őrizői és az Úr munkájának szolgálattevői öltözzék fel az üdvösség ruháját, és szerezzenek erőt megnyerni a csatát, hogy sok lélek válhasson munkájuk gyümölcsévé. – Letter 43, 1890.
Elmélkedésre: Mit fogok ma tenni annak érdekében, hogy valakit Krisztushoz vezessek?