2022. május 8., vasárnap
TÉVEDHETETLEN MINTAKÉP
„Mind boldog az, aki féli az Urat; aki az ő útjaiban jár!” (Zsolt 128:1)
Ha valamikor egy népnek szüksége volt állandóan növekvő világosságra, akkor ez elsősorban arra a népre érvényes, amelyet Isten e veszedelmes időben elhívott, hogy törvénye őrzője legyen, és védelmezze, igazolja jellemét a világ előtt. Bennünket, akik szent megbízatást kaptunk, tegyenek lelkiekké, emelkedettekké és életerősekké azok az igazságok, amelyeket állítólag hiszünk! Az Úr kapcsolatban áll népével, amely hisz a jelenkori igazságban. Fontos eredményeket akar biztosítani számára, és mialatt gondviselése által munkálkodik e cél érdekében, így szól hozzá: „Haladj előre!” Igaz, hogy az út még nem nyílt meg, azonban midőn előrehalad a hit és bátorság erejében, az Úr szabaddá teszi előtte az utat. Mindig vannak panaszkodók, mint a régi Izraelben is voltak, és nehéz helyzetükért azokat vádolják, akiket Isten hívott el arra a különleges feladatra, hogy művét előrevigyék. Nem látják, hogy Isten próbálja meg őket azáltal, hogy nehéz körülmények közé juttatja őket, amelyekből csak az Ő segítsége által szabadulhatnak ki. Eljön az idő, amikor a keresztényeket veszélyek fogják körül, és kötelességeik teljesítése megnehezedik. Képzeletük fenyegető romlást rajzol eléjük; fogságot és halált láttat mögöttük. Isten szava azonban a csüggesztő körülmények ellenére is világosan hangzik: „Haladjatok előre!” Engedelmeskedjünk e parancsnak, bármi is a következménye, ha szemünk nem is hatolhat át a sötétségen, és ha a hideg hullámokat érezzük is lábunk alatt! Egy megosztott, félszívű életben csak kételyt és sötétséget találsz. Nem örvendhetsz hitvallomásod vigasztalásában, sem abban a békességben, amelyet a világ ad. Ne ülj be a semmittevés kényelmes karosszékébe, amelyet Sátán tesz eléd, hanem kelj fel és igyekezz arra a magasztos színvonalra, amelynek elérése előjogod! Kiváltságod, hogy mindent feladj Krisztusért. Ne nézz másokra és ne utánozd őket, hanem emelkedj magasabbra! Csak egyetlen igaz, tévedhetetlen Mintaképed van: Jézus, ezért csak Őt kövesd! – Tanácsok a gyülekezetnek, 345–346. o.
Elmélkedésre: Talán azért vannak kételyeim, mert nem szentelem oda magam teljes egészében Isten szolgálatára? Milyen ígéreteket veszítek el, ha nem Krisztussal járok?