myBible logó myBible
Fiókom

2022. április 27., szerda

ÁLDOZAT

„Kínoztatott, pedig alázatos volt, és száját nem nyitotta meg, mint bárány, mely mészárszékre vitetik, és mint juh, mely megnémul az őt nyírók előtt; és száját nem nyitotta meg!” (Ésa 53:7)

Maga Isten Fia jött le a mennyből emberi természetet öltve magára, hogy erőt adhasson az embernek, és képessé tegye arra, hogy a mennyei természet részeseként megszabaduljon a világi kívánságok okozta züllött állapotából. Hosszú emberi karjával átölelte az emberiséget, miközben mennyei karjával a Végtelen Isten trónjába kapaszkodott. Életével nem Önmagának akart kedvezni, hanem mennyei Atyjának, ezért életét másokra szentelte, jót cselekedett, és igyekezett megmenteni a szenvedő emberiséget. Krisztus az önfeláldozás gyakorlati leckéjét tárta elénk.Sátán azonban az engedetlenség eszközeivel megrontotta Isten művét. Elkeseredésében eltökélte, hogy megakadályoz minden fénysugarat, amely áttörhetne a világ erkölcsi sötétségén, hogy így minden kapcsolat megszakadjon Isten trónjával. Eldöntötte, hogy semmibe veszi az Atya Istent, aki elküldte Fiát a földre. „Íme, az örökös – mondták a béresek, – gyertek, öljük meg őt, hogy az örökség nekünk maradjon.” Ekképpen feszítették keresztre az élet és a dicsőség Urát. Mielőtt önmagát Áldozatként felkínálta, Krisztus megkereste a legfontosabb és legteljesebb ajándékot, amelyet kiáraszthat a világra maga helyett, hogy követői számára a kegyelem határtalan forrásait tehesse elérhetővé. „És én kérem az Atyát, és más vigasztalót ád néktek, hogy veletek maradjon mindörökké. Az igazságnak ama Lelkét: akit a világ be nem fogadhat, mert nem látja őt és nem ismeri őt; de ti ismeritek őt, mert nálatok lakik, és bennetek marad” (Jn 14:16-17). Megdöbbentő mennyei elv az, hogy ezen a földön nagy dolgok valósíthatók meg a legszerényebb eszközökkel is. Isten terve az, hogy uralmának minden területe egymástól függve, mint fogaskerekek működjenek együtt tökéletes összhangban. Az emberi erők megmozgatása által a Szentlélek láthatatlan húrokat penget meg, amelyek rezgése eljut a világegyetem határáig. A sötétség Fejedelmét csak Isten ereje és az Istenség harmadik személye, a Szentlélek segítsége által tarthatjuk távol. – Manuscript 22, 1897.  

Elmélkedésre: Ma milyen áldozatkész vagy önmegtagadó tettre állok készen? 
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.