JÓ PÁSZTOR

„És amikor kiereszti az ő juhait, előttük megy; és a juhok követik őt, mert ismerik az ő hangját.” (Jn 10:4)

A Galileai-tenger északi csücskénél, Betsaida közelében volt egy elhagyatott, üde, tavaszi zöldben pompázó vidék, amely nyugalmat kínált Jézusnak és tanítványainak. Erre a helyre indultak csónakjukkal a tavon át. Itt, a kavargó tömegtől távol megpihenhettek. A farizeusok ellenségeskedésétől és vádaskodásától nem zavarva figyelhettek Jézus szavaira a tanítványok. Remélték, hogy itt egy kis ideig élvezhetik Uruk társaságát.Jézus csak egy rövid ideig volt egyedül szeretett tanítványaival. Ó, milyen drága volt nekik az a néhány perc! Beszélgettek az evangélium munkájáról, és arról, hogy miként tehetnék eredményesebbé evangelizáló szolgálatukat. Amikor Jézus megkínálta őket az igazság kincseivel, a mennyei erőtől új életre keltek, szívük reménnyel és bátorsággal telt meg.A sokaság azonban csakhamar újra Jézus keresésére indult. Feltételezték, hogy ott van, ahova máskor is visszavonult, ezért a nép utánament. Meghiúsult Jézus reménye, hogy egy órácskát pihenhet. De a juhok jó Pásztorának tiszta, könyörületes szíve mélyén csak szeretet és szánalom volt e nyugtalan, szomjazó lelkek iránt. Egész nap szolgált nekik. Este pedig elbocsátotta őket, hogy hazamehessenek pihenni.A Megváltó, aki teljesen mások szolgálatára szentelte életét, szükségét érezte annak, hogy olykor szakadatlan munkálkodásával és az emberek bajainak kezelésével felhagyva Atyja felé forduljon, nála megpihenjen, vele zavartalanul beszélgessen. Amikor a tömeg, amely követte, eltávozott, Ő kiment a hegyekbe, és ott, ahol egyedül volt Istennel, imában öntötte ki szívét; e szenvedő, bűnös, szegény emberekért imádkozott.Amikor Jézus azt mondta a tanítványoknak, hogy az aratni való sok, de a munkás kevés, nem szakadatlan munkálkodásra sürgette őket, hanem erre: „Kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az Ő aratásába” (Mt 9:38). Kimerült munkásaihoz ma is olyan szánakozva szól, mint egykor első tanítványaihoz: „Jertek el csupán ti magatok… és pihenjetek meg egy kevéssé”. – A nagy Orvos lábnyomán, 56–58. o.  

Elmélkedésre: Jobban örülök-e az Isten által felkínált nyugalomnak, mint a szolgálatra való elhívásnak?