myBible logó myBible
Fiókom

2022. április 4., hétfő

MESSIÁS

„És szülé az ő elsőszülött fiát; és bepólyálá őt, és helyhezteté őt a jászolba, mivelhogy nem vala nékik helyük a vendégfogadó háznál.” (Lk 2:7)

Az angyalok csodálták a megváltási tervet. Figyelték, hogyan fogadja Isten népe az emberi testet öltött Isten Fiát. Angyalok jöttek a választott nép hazájába. Más nemzetek mesékben hittek és hamis isteneket imádtak. Ám arra a földre, amelyen Isten dicsősége megnyilatkozott, s ahol a próféciákból áradó világosság fénylett, lejöttek az angyalok. Láthatatlanul Jeruzsálembe, a szent kinyilatkoztatások hivatásos tanítóihoz és Isten házának szolgáihoz mentek. Zakariás kijelentést kapott Krisztus eljövetelének közelségéről. A Messiás útkészítője már megszületett, és küldetését csodák, jövendölések igazolták. Mindenfelé elterjedt a hír a születéséről és küldetésének csodálatos jelentőségéről. Jeruzsálem mégsem készült Megváltója fogadására.A mennyei küldöttek megdöbbenve szemlélték annak a népnek a közömbösségét, amelyet Isten azért hívott el, hogy a szent igazság világosságát eljuttassa a világhoz. A zsidó nemzetet annak bizonyságául őrizte meg Isten, hogy Krisztusnak Ábrahám magvából, Dávid családjából kellett megszületnie; s ez a nép mégsem ismerte fel, hogy az Üdvözítő eljövetele már a küszöbön van. A templomban napról napra elvégezték az Isten Bárányára mutató reggeli és esti áldozatokat, de még ott sem készültek a fogadására. A nemzet papjai és tanítói mit sem tudtak arról, hogy minden idők legnagyobb eseményének ideje érkezett el. Ismételgették semmitmondó imáikat, végezték istentiszteleti szertartásaikat, hogy az emberek lássák azt, de eközben a gazdagságot és a világi tekintélyt hajszolták, és nem készültek fel a Messiás kinyilatkoztatására. Ez a közömbösség jellemezte az egész országot. Önző szívüket nem érintette az egész mennyet ujjongásra késztető öröm. Csak kevesen vágyakoztak arra, hogy meglássák a Láthatatlant. Ezekhez küldettek a menny követei. (…) Az emberek mit sem tudtak róla, de ez az esemény az egész mennyet örömmel töltötte be. A szent lények még nagyobb érdeklődéssel és szeretettel fordultak most a világosság honából a föld felé. Az egész világot beragyogta a Megváltó jelenléte. – Jézus élete, 43–47. o.  

Elmélkedésre: Készen áll-e ma a szívem befogadni Jézust, a Messiást? 
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.