myBible logó myBible
Fiókom

2022. március 29., kedd

TÖKÉLETES PÉLDAKÉP

„A ti beszédetek mindenkor kellemetes legyen, sóval fűszerezett; hogy tudjátok, hogy mi módon kell néktek kinek-kinek megfelelnetek.” (Kol 4:6)

Szorgalmas igyekezettel mindenki megtanulhat érthetően olvasni, és tiszta kiejtéssel, kellemes hangon, lebilincselően beszélni. Így Krisztusnak sokkal eredményesebb munkásai lehetnek.
Minden hívőnek kötelessége, hogy az embereket elvezesse Krisztus kimeríthetetlen gazdagságához. Ezért igyekeznie kell a tökéletes beszédre. Úgy kell Isten Igéjét feltárnia, hogy tiszteletet keltsen iránta a hallgatókban. Isten nem bárdolatlan emberekkel akar dolgozni. Nem tetszik neki, ha az ember csökkenti és elsekélyesíti azt az áldást, amelyet Isten küld általa a világnak.
Figyeljük tökéletes Példaképünket, Jézust! Kérjük a Szentlélek segítségét, és erejével fejlesszük minden fizikai képességünket, hogy tökéletesen működjenek!
Ez különösen azoknak szól, akiknek a nyilvánosság előtt kell szolgálatot teljesíteniük. Gondoljon minden lelkész és minden tanító arra, hogy az embereknek örök érdekeiket érintő üzenetet tolmácsol. A hallott igazság megítéli őket a végső leszámolás napján. Egyeseknél az üzenet tolmácsolójának magatartásán múlik, hogy hallgatói elfogadják-e az üzenetet vagy sem. Hirdessük ezért úgy az Igét, hogy hasson az emberek értelmére és szívére! Mondjuk lassan, érthetően és ünnepélyesen, ugyanakkor a fontosságát megillető határozottsággal!
A beszéd művelése és helyes használata a lelki munka minden ágát érinti. A beszédnek szerepe van a családi életben és minden emberi kapcsolatunkban. Szokjuk meg, hogy kellemes hangon, jó stílusban, kedves és udvarias szavakkal beszéljünk. A szívélyes, barátságos szavakat úgy szívja magába a lélek, mint a föld a harmatot és a csendes esőt. A Szentírás azt mondja, hogy Krisztus ajkán „kedvesség ömledez”, hogy tudja „erősíteni a megfáradtat beszéddel” (Zsolt 45:3; Ésa 50:4). – Krisztus példázatai, 335–336. o. 
Elmélkedésre: 
Hogyan használja fel Isten a hangomat annak érdekében, hogy másoknak reménységet és gyógyulást kínálhasson fel? Istennek szenteltem-e a beszéd ajándékát? 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.