A DICSŐ

„Ha valaki első akar lenni, legyen mindenek között utolsó és mindeneknek szolgája.” (Mk 9:35)

Ezeket az ünnepélyes és megható szavakat a tanítványok távolról sem foghatták fel. Nem értették, amit Krisztus tudott. Nem értették Krisztus országának természetét, és vetélkedésük látszólagos oka tudatlanságuk volt. Az igazi ok azonban mélyebben gyökerezett. Országa természetének megmagyarázásával Krisztus ideig-óráig lecsillapíthatta volna vitájukat, csakhogy ez nem érintette volna a valódi okot. Még ha eljutottak is a teljes ismeretre, az elsőbbség kérdése bármikor felújíthatta volna a bajokat. Ezáltal katasztrófa szakadt volna Krisztus távozása után az egyházra. 
Az első helyért vívott versengést ugyanaz a lelkület munkálta, amely odafönn a nagy küzdelmet elindította, és amely Krisztust lehozta a mennyből meghalni. Megjelent előtte Lucifer, „a hajnal fia” (Ésa 14:12) látomása, akinek dicsősége fölülmúlja a trónt körülvevő összes angyalét, aki a legbensőségesebb kapcsolatban volt Isten Fiával. Lucifer így szólt: „Hasonló leszek a Magasságoshoz” (Ésa 14:14). Az önfelmagasztalás vágya viszályt idézett elő a mennyben, és száműzte onnan Isten seregeinek egy részét. Ha Lucifer valóban a Magasságoshoz hasonló akart volna lenni, sohasem hagyta volna el kijelölt mennybeli helyét, mert a Magasságos lelkülete önzetlen szolgálatban nyilvánul meg. Lucifer Isten hatalmát kívánta, nem a jellemét. A legmagasabb helyre vágyott, s mindenki, akit az ő Lelke indít, ugyanazt fogja tenni. Így elkerülhetetlen az elidegenedés, az összhang hiánya, a viszály. Az uralom a legerősebb jutalma lesz. Sátán országa az erőszak országa: mindenki akadálynak tekinti a másikat saját előrejutásának útjában, vagy lépcsőnek, melyen keresztüllépve magasabb helyre juthat.
Krisztus, a Dicső „önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén; és mikor olyan állapotban találtatott mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, mégpedig a keresztfának haláláig” (Fil 2:7-8). – Jézus élete, 435–436. o. 
Elmélkedésre: 
A szolgálatkészség vagy inkább a büszkeség miatt vágyom magasabb beosztásra? Hogyan bizonyosodhatok meg afelől, hogy őszinte indítékok vezérelnek, amikor magasabb pozícióra törekszem?