2022. március 20., vasárnap
MENNYEI MAGVETŐ
„A magvető az igét hinti.”(Mk 4:14)
Ésaiás próféta erőteljes hangon tesz bizonyságot Krisztusról: „Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lészen, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének!” (Ésa 9:6)
Krisztus felrótta a tanítványoknak lassú felfogásukat. A népi hiedelmek és ismeretek befolyása alatt álltak, ennek tudható be, hogy a valaha élt legnagyobb Tanítómester által mondott igazságok elvesztek számukra. Krisztus hozzásegítette őket, hogy felfogják, miszerint Ő bocsátotta a rendelkezésükre azokat az igazságokat, amelyeknek a valós értékéről fogalmuk sem volt. A feltámadás után, miközben a két tanítvány Emmaus felé haladt, Krisztus felnyitotta az elméjüket a Szentírás megértésére. Magyarázta az ótestamentumi írásokat, hogy úgy láthassák meg az írások igazi értelmét, ahogy még maguk az írók sem láthatták.
Krisztus szavai mennyei kenyérként lettek bemutatva. A tanítványok minél inkább táplálkoztak Krisztus szavaiból, annál nagyobb megértésre tettek szert. Miközben rejtett kincsként szorgosan keresték az igazságot, egyre inkább megértették Krisztus kegyelmének és igazságának értékét. Amint szemlélték tanításainak jelentéseit, a hajnali sötétségből kijutottak a déli ragyogásra.
Egyetlen emberi szerző műve sem tökéletes. Az emberi értelem mélysége lemérhető, és az emberi megvalósítások még leggazdagabb lelőhelye sem kifogyhatatlan. De még a legmélységesebb és a legtágasabb képzelőerő sem képes felfogni Istent. A képzelőerőnkön túl ott van a végtelen [Isten], amit a Szentléleknek kell feltárnia számunkra. Sokan megelégednek a kinyilatkoztatott igazságok felszínes megértésével. Az igazság drága kincsei vesznek el, mivel sokan fel sem fogják ezek valódi értékét.
A Bibliát tanulmányozó ember erőltesse meg az elméjét, miközben olvassa az Igét, mivel a dolgok értelme általában a mélységben rejtőzik. Az így nyert ismeret olyan lesz, mint a Mennyei Magvető által elhintett mennyei mag. – The Signs of the Times, 1898. december 22.
Elmélkedésre:
Mivel szükségem van a Szentlélekre ahhoz, hogy kellőképpen tudjak bánni a Mennyei Magvető által elhintett maggal, milyen gyakran imádkozom az elmémet felnyitó Ajándékért?