2022. március 14., hétfő
A MENNY ÉS A FÖLD TEREMTŐJE
„Mert ami Istenben láthatatlan, tudniillik az ő örökké való hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva az ő alkotásaiból megértetvén megláttatik; úgy, hogy ők menthetetlenek.” (Róm 1:20)
Vala pedig Cézáreában egy Kornélius nevű férfiú, százados az úgynevezett itáliai seregből. Jámbor és istenfélő egész háza népével egybe, ki sok alamizsnát osztogat vala a népnek, és szüntelen könyörög vala Istennek” (Csel 10:1-2). Kornélius római létére ismerte meg az igaz Istent, és mondott le a bálványimádásról. Engedelmes volt Isten akarata iránt, és őszinte szívvel imádta Őt. A zsidókkal nem társult, azonban ismerte és tisztelte az erkölcsi törvényt. Nem volt körülmetélve, és nem is mutatott be áldozatot, ezért a zsidók tisztátalannak tartották. Mindezek mellett adományokkal támogatta a zsidó ügyet, ezért közelben és távolban ismert emberként tartották számon. Feddhetetlen élete jó hírnevet szerzett számára nemcsak a zsidók, hanem az idegenek között is.
Bár Kornélius hitt a próféták írásaiban, és várta a Messiás eljövetelét, Krisztusba vetett hite mégsem a megértésen alapult. Szeretete és engedelmessége révén nagyon közel került Istenhez, és kész volt elfogadni az Üdvözítőt, amikor kinyilatkoztatta magát számára. Az ítélet akkor következik be, amikor valaki visszautasítja a felkínált világosságot. A százados nemesi családból származott, és tiszteletre méltó beosztása volt, azonban ez nem árnyékolta be nemes jellemét. Az igazi jóság és fenség tette őt erkölcsileg értékes emberré, és jótékony befolyást gyakorolt mindazokra, akikkel kapcsolatba került.
Kornélius hitt az egyedüli igaz Istenben, a menny és föld Teremtőjében. Tisztelettel viszonyult Istenhez, elismerte az Úr tekintélyét, és életének minden területén Őhozzá fordult segítségért. Hűségesen végezte úgy családi kötelességeit, mint nyilvános feladatait, és a családjában oltárt emelt az Úrnak. Isten segítsége nélkül nem akarta viselni felelősségeinek terhét, ezért sokat és buzgón imádkozott segítségért. Minden tette a hitről tanúskodott, ezért Isten kedvesen fogadta feddhetetlen tetteit és nagylelkű adományait. – The Spirit of Prophecy, 3. köt., 324–325. o.
Elmélkedésre:
Készen állok-e megkeresni azokat az embereket, akiket Jézus már felkészített?