myBible logó myBible
Fiókom

2022. március 5., szombat

ISTENI GYŐZTES

„Ímé egy fehér ló, és a rajta ülőnél íj vala; és adaték néki korona; és kijöve győzve, és hogy győzzön.” (Jel 6:2)

Krisztus számára eljött az idő, hogy felmenjen Atyja trónjához. Isteni Győztesként éppen visszatérőben volt a győzelmi trófeákkal a mennyei udvarokba. Halála előtt kijelentette Atyjának: „Elvégeztem a munkát, amelyet rám bíztál, hogy végezzem azt” (Jn 17:4). 
A mennybemenetel színteréül Jézus azt a helyet választotta ki, amelyet gyakran megszentelt jelenlétével. Nem a Sion-hegyét tisztelte meg ezzel, amelyen Dávid városa terült el, és nem is a Mórija-hegyét, amelyen a templom állt. Krisztust ezen a helyen gúnyolták ki és vetették el. Az isteni irgalom hullámait, amelyek újra és újra visszatértek a szeretet egy-egy erősebb dagályával, a kőkemény szívek visszaverték. Jézus fáradtan, megterhelt szívvel ment tovább erről a helyről, hogy nyugalmat találjon az Olajfák-hegyén. Erről a hegyről kellett Krisztusnak felmennie a mennybe. Amikor pedig ismét visszajön, ennek a hegynek a tetején pihennek majd meg lábai. Nem a szomorúság, a fájdalom férfiaként, hanem dicsőséges és diadalmas királyként áll majd az Olajfák-hegyén, miközben a megváltottak hatalmas seregének az üdvrivalgása egyre fokozódó hangon kiáltja: Koronázzátok meg Őt, az Uraknak Urát! 
Jézus átvezette tanítványait az Olajfák-hegyének tetején Bethánia közelébe. A világosság fényei sugároztak arcáról, amikor szeretettel tanítványaira tekintett. Nem korholta őket hibáikért és kudarcaikért. Utolsó szavai a legmélyebb gyengédséggel érintették a tanítványok fülét. Áldásra kinyújtott kezekkel – mintha ezzel is bizonyságát akarná adni védelmező gondoskodásának – Jézus lassan felemelkedett közülük. Olyan erő, hatalom emelte a menny felé, amely erősebb volt minden földi vonzóerőnél. 
A fölfelé tekintő tanítványokat egy hang szólította meg. Megfordultak és két angyalt láttak maguk előtt emberi alakban, akik így szóltak hozzájuk: „Galileabeli férfiak, mit álltok nézve a mennybe? Ez a Jézus, aki felviteték tőletek, akképpen jő el, amiképpen láttátok őt felmenni a mennybe” (Csel 1:11). – Jézus élete, 829–832. o. 

Elmélkedésre: 
Nekem is megadta Jézus a lehetőséget, hogy győztesként térhessek vissza egy múltbeli szenvedésem helyszínére? 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.