2022. február 26., szombat
TITOKZATOS ÁLDOZAT
„Ki ne félne téged, Uram! És ki ne dicsőítené a te nevedet? Mert csak egyedül vagy szent.” (Jel 15:4)
A keresztnél a szeretet és az önzés állt szemben egymással. Itt mutatkozott meg mindkettő a maga legteljesebb valóságában. Krisztus azért élt, hogy vigasztaljon és áldást osszon. Sátán pedig megölte Őt, s ezzel kifejezte Isten elleni gyűlöletének mélységes gonoszságát. Ezzel lelepleződött lázadásának igazi célja: megfosztani Istent trónjától, és megölni azt, aki kinyilatkoztatta Isten szeretetét.
Krisztus élete és halála felfedi az ember gondolatait is. Krisztus élete – a jászoltól a keresztig – önmegtagadásra, a szenvedésben való részvételre hív. Jézus a menny igazságát hozta, s mindazok, akik engedelmeskedtek a Szentlélek szavának, vonzódtak hozzá. Akik önmagukat imádják, azok Sátán birodalmához tartoznak. Krisztus iránti magatartásunk mutatja meg, kinek az oldalán állunk. Így mondja ki mindenki önmaga felett az ítéletet.
A végső ítélet napján minden elveszett lélek meg fogja érteni, mit dobott el magától azzal, hogy elvetette az igazságot. A kereszt áll majd szemük előtt, és mindenki – akit bűnei addig elvakítottak – felismeri igazi jelentőségét. A Titokzatos Áldozat láttán minden bűnös elismeri, hogy a menny ítélete jogos. Minden hazug mentség semmivé lesz. Az emberiség hitehagyása a maga irtózatosságában mutatkozik meg. Mindenki meglátja majd, mit választott. Tisztázódik az igazság és a tévelygés minden kérdése, amely a hosszú küzdelem alatt felmerült. A világegyetem ítélőszéke igazolni fogja, hogy Isten nem felelős a bűn keletkezéséért és következményeiért. Akkor bebizonyosodik, hogy nem az isteni rendelkezések idézték elő a bűnt. Isten uralmában nem volt hiba; semmi ok nem volt a hűtlenségre, elégedetlenségre. Amikor minden szív gondolata nyilvánvalóvá lesz, a hűségesek és a lázadók együtt vallják majd meg: „Igazságosak és igazak a te utaid, ó szentek Királya! Ki ne félne téged, Uram! És ki ne dicsőítené a te nevedet? Mert a te ítéleteid nyilvánvalókká lettek” (Jel 15:3-4). – Jézus élete, 57–58. o.
Elmélkedésre: Mit kell tennem annak érdekében, hogy ne legyen részem a krisztusi kereszt elutasításából származó örök következményekből? Van-e még valami az életemben, ami nem enged válaszolnom a kereszt hívására?