2022. február 20., vasárnap
IZRAEL VIGASZTALÓJA
„Mostan bocsátod el, Uram, a te szolgádat, a te beszéded szerint, békességben: Mert látták az én szemeim a te üdvösségedet.” (Lk 2:29-30)
Lelki dolgok csak lelkileg foghatók fel. A templomban Isten Fiát odaszentelték arra a munkára, amelyért eljött. A pap úgy nézett rá, mint bármely más gyermekre. És bár nem látta és nem érezte, hogy valami rendkívüli történik, mégsem maradt ismeretlen az az ajándék, amelyet Isten az Ő Fiában a világnak adott. Ez az esemény nem múlhatott el Krisztus felismerése nélkül. „Vala Jeruzsálemben egy ember, akinek neve Simeon volt, és ez az ember igaz és istenfélő vala, aki várta az Izrael vigasztalását, és a Szentlélek vala őrajta. És kijelentetett néki a Szentlélek által, hogy addig halált nem lát, amíg meg nem látja az Úrnak Krisztusát” (Lk 2:25-26).
Amikor Simeon belépett a templomba, látott egy házaspárt, akik elsőszülött fiukat mutatták be a pap előtt. Külsejük szegénységről árulkodott, de Simeon megértette a Szentlélek figyelmeztetését, és mélységes meggyőződés hatotta át, hogy az Úrnak bemutatott kisgyermek Izrael Vigasztalója. A megdöbbent pap olyannak látja Simeont, mint aki elragadtatásban van. A gyermeket visszaadja Máriának, de most Simeon veszi karjába, és felmutatja az Úr előtt. Simeon lelkét olyan öröm járja át, amilyet még sohasem érzett. Amint a menny felé emeli a kisded Üdvözítőt, ezt mondja: „Most bocsátod el, Uram, a te szolgádat a te beszéded szerint, békességben; mert látták az én szemeim a te üdvösségedet, amelyet készítettél minden népeknek szeme láttára; világosságul a pogányok megvilágosítására, és a te népednek, az Izraelnek dicsőségére” (Lk 2:29-32).
A jövendőmondás Lelke hatotta át Istennek ezt az emberét, s mialatt József és Mária mellette álltak és csodálkoztak szavain, megáldotta őket, és ezt mondta Máriának: „Ímé ez vettetett sokaknak elestére és feltámadására az Izraelben; és jegyül, akinek sokan ellene mondanak; sőt a te lelkedet is általhatja az éles tőr; hogy sok szív gondolatai nyilvánvalókká legyenek” (Lk 2:34-35). – Jézus élete, 55. o.
Elmélkedésre: Simeonban égett a vágy, hogy megláthassa a Messiást, aki elveszi a világ bűneit. Életem e pillanatában mi az, amit kifejezetten szeretnék, hogy megmutasson nekem Isten?