2022. február 7., hétfő
KIRÁLY
„És akkor meglátják az embernek Fiát eljőni a felhőben, hatalommal és nagy dicsőséggel.” (Lk 21:27)
Krisztus meghagyta népének, hogy figyeljen adventje jeleire, és örvendezzen, amikor látja Királya közeledtének jeleit. „Mikor pedig ezek kezdenek meglenni, nézzetek fel, és emeljétek fel a ti fejeteket; mert elközelget a ti váltságtok.” Felhívta követői figyelmét a tavasz rügyező fáira, és így szólt: „Mikor immár hajtanak, és ezt látjátok, […] tudjátok, hogy közel van a nyár. Ezenképpen ti is, amikor látjátok, hogy ezek meglesznek, tudjátok meg, hogy közel van az Isten országa” (Lk 21:28,30-31).
Amikor azonban az alázatot és az odaszentelődést felváltotta a büszkeség és a formalizmus, a Krisztus iránti szeretet és az eljövetelébe vetett hit meghidegült. Isten állítólagos népe, amely belemerült a világiasságba és az élvezetek keresésébe, nem értette meg azt, amit a Megváltó a második advent jeleiről tanított. Az erről szóló igéket elhomályosította a téves magyarázat, addig-addig, amíg a nép már nem is igen akart tudomást venni róla, és csaknem teljesen elfelejtette. Ez különösen az amerikai egyházakat jellemezte. A társadalom minden osztálya élvezhette a szabadságot. A kényelem, a gazdagság és a fényűzés utáni sóvárgás – ami miatt belevetették magukat a pénzszerzésbe –, a mindenki számára elérhetőnek tűnő népszerűség és hatalom mohó hajszolása a jelen élet dolgaira összpontosította az emberek érdeklődését és vágyait. Távolinak látták azt az ünnepélyes napot, amikor a dolgok jelenlegi rendje elmúlik.
Amikor a Megváltó figyelmeztette követőit visszatérésének jeleire, megjövendölte, hogy a második advent küszöbén milyen nagy lesz az erkölcstelenség. Megismétlődnek a Noé korabeli dolgok, a világi kereskedés kavargása és az élvezetek keresése. Az emberek adnak és vesznek, ültetnek és építenek, nősülnek és férjhez mennek, közben pedig elfeledkeznek Istenről és az eljövendő életről. Krisztus intése így hangzik e kor népéhez: „Vigyázzatok magatokra, hogy valamikor meg ne nehezedjék a ti szívetek dobzódás, részegség és az élet gondjai miatt, és váratlanul rátok ne jöjjön az a nap.” – A nagy küzdelem, 308–309. o.
Elmélkedésre: Figyelembe vettem Jézus második eljövetelét, amikor terveket készítettem a mai napra vonatkozóan?