myBible logó myBible
Fiókom

2022. február 5., szombat

SZENT VIGYÁZÓ

„Az Úr szemei az igazakon vannak, és az ő fülei azoknak kiáltásán.” (Zsolt 34:16)

Mialatt Péter még Joppéban tartózkodott, Isten elhívta, hogy vigye el az evangéliumot Kornéliusnak Cézáreába. Kornélius római százados, jómódú és előkelő származású férfi volt, aki bizalmi és tiszteletbeli állást töltött be. Születésére, nevelésére és képzettségére nézve pogány ember, a zsidókkal való összeköttetése által azonban ismeretet nyert Istenről, és őszinte szívvel szolgált neki, ugyanis hite őszinteségét a szegények iránti részvétével mutatta ki. Nagylelkűségét mindenütt ismerték, és igazságos élete folytán mind a zsidóknál, mind a pogányoknál jó hírnévnek örvendett. Befolyása mindenkire áldásos volt, akivel csak érintkezett. „Jámbor és istenfélő volt egész háza népével egyben, ki sok alamizsnát osztogat vala a népnek, és szüntelen könyörög vala Istennek” (Csel 10:2).
Mivel Kornélius hitt a menny és föld Teremtőjében, tisztelte Őt, elismerte felsőbbségét, és kikérte tanácsát élete minden ügyében. Családi életében éppúgy, mint hivatalos kötelességeiben, hű volt Hozzá. Otthona Isten oltára volt, terveit nem merte Isten segítsége nélkül megvalósítani, sem felelősséget nem vállalt az Ő tudta nélkül.
Noha Kornélius hitt a próféciákban, és várta a Messiás eljövetelét, mégsem tudott semmit az evangéliumról, ahogyan az Krisztus életében és halálában megnyilatkozott. Nem volt tagja a zsidó hitközségnek, a rabbik bizonyára pogánynak és tisztátalannak tartották volna. De ugyanaz a Szent Vigyázó, aki Ábrahámról mondta: „Ismerem őt” (1Móz 18:19) – ismerte Kornéliust is, és közvetlenül a mennyből üzenetet küldött neki. Amikor a százados hallotta, hogy nevén szólítják, ámbár megrémült, felismerte, hogy a hírnök Istentől jött. (…)
Az utasítás pontossága bizonyítja, hogy a menny ismeri az emberek foglalkozását és minden cselekedetét, hiszen annak a férfinak még a mesterségét is közölte, akinél Péter tartózkodott. Isten épp olyan jól ismeri az egyszerű munkás élményeit és munkálkodását, mint a trónon ülő királyokét. – Az apostolok története, 132–133. o. 

Elmélkedésre: Van-e a szomszédaim közt olyan személy, aki keresi Istent, és hűségesen vár az Úrtól egy különleges üzenetet, amit Isten elvárása szerint nekem kellene közölnöm vele? 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.