myBible logó myBible
Fiókom

2022. január 26., szerda

MINDEN JÓ ADOMÁNYOZÓJA

„Jó vagy te és jóltevő, taníts meg engem a te rendeléseidre.” (Zsolt 119:68)

Krisztus emberi teste egy aranyfonál, amely a szegény hűséges ember lelkét összeköti Isten mindennél jobban szerető lelkével. Ő a Nagy Orvos. Amikor a földön járt, magára vette terheinket és fogyatékosságainkat. Ő minden betegség Gyógyítója. Szegénnyé lett, mégis Ő volt minden áldás és minden jó Adományozója. Tőle származik azoknak az ereje, akik minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy Isten gyermekeiként élhessenek. 
Krisztus mindenkor a szegények Barátja volt. Ő maga választotta a szegénységet, amit a sajátjának vallott, és amit megtisztelt, mivel örökre elválasztotta a megvetéstől és a gúnytól, amikor Isten országa örököseinek nevezte a szegényeket. Ez volt az Ő szolgálata. A szegények sorsát vállalva emelte ki a szegénységet a megaláztatásból. Önmagát is a szegények közé sorolta, hogy sorstársait a világ előítéletei fölé emelhesse. Jézus jól ismerte a gazdagság szeretetében rejlő veszélyeket, mivel tudta, hogy az öndicsőítésre készteti a gazdagokat, akik ilyenkor hajlamosak lenézni a szegénységben sínylődőket. Mindez megrontja az emberi elmét, és csupán azt igazolja, hogy Isten szemében a gazdag ember temérdek javai ellenére sem számít gazdagnak. 
Nagyon sok ember jelleme fejlődött hibásan azért, mert túlságosan felnézett a földi szempontból gazdag emberekre. Akik házakat és földeket birtokolnak, és akiket elvakít az embertársak elismerése, hajlamosak lenézni szegény társaikat, akik viszont olyan tulajdonságokat birtokolnak, amelyekkel ők javaik ellenére sosem fognak rendelkezni. Az önző és fukar gazdag ember híjával fog találtatni, amikor megmérettetésre kerül a mennyei szentély mérlegén, míg a szegény ember, aki Isten erényeire és jóságára hagyatkozott, a mennyei örök gazdagságok örökösének lesz nyilvánítva. – Manuscript 22, 1898. 

Elmélkedésre: Miért döntött úgy Jézus, hogy szegénnyé lesz, és vállalja a számkivetettek és erőtlenek sorsát? Hogyan tanúsíthatok én is Jézushoz hasonló szeretetet a szenvedők és az elnyomottak iránt? 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.