2022. január 23., vasárnap
BŰN ELLENI GYÓGYÍR
„Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa a világot, hanem hogy megtartassék a világ általa.” (Jn 3:17)
Krisztus így szólt a tanítványokhoz: „Ti vagytok a világ világossága” (Mt 5:14). Amint a Nap is feljön az égre, és ragyogásával betölti a földet, Krisztus követőinek is úgy kell szétárasztaniuk az igazság fényét azokra, akik a tévelygés és a hiedelmek sötétségében vánszorognak. Krisztus követői azonban nem saját világosságukat terjesztik. Mennyei világosság vetül rájuk, amit tovább tükröznek a világra. (…)
Az élet világossága mindenkinek ingyen adatik, aki óhajtja, hogy a Feddhetetlenség Napjának ragyogó sugarai vezéreljék. Krisztus a bűn elleni Gyógyír. Isten iránti lázadásában senki sem hozhatja fel kifogásként a körülményeket, a neveltetését vagy a temperamentumát. A bűnösök saját döntésük alapján választották a bűn útját. Krisztus mondta: „Ez pedig a kárhoztatás, hogy a világosság e világra jött, és az emberek inkább szerették a sötétséget, mint a világosságot; mert az ő cselekedeteik gonoszak valának. Mert minden, aki hamisan cselekszik, gyűlöli a világosságot és nem megy a világosságra, hogy az ő cselekedetei fel ne fedessenek” (Jn 3:19-20). (…)
Amikor a bűnt szerető embernek bemutatják Isten elvárásait, általában folyton a keresztények tévedéseire és hibáira próbál rámutatni, ezzel azonban csak saját jellemét minősíti. Ugyanaz a lelkület uralja őt, mint Sátánt, akit a Biblia az „atyafiak vádolója” névvel illet. Célja minél több rosszat mondani, ami aztán szájról szájra terjedhet tovább! És milyen sokan igyekeznek majd a prédára, mint sasok a tetemre! (…)
Az igazi keresztény „az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hogy az ő cselekedetei nyilvánvalókká legyenek, hogy Isten szerint való cselekedetek” (Jn 3:21). Kegyes élete és szent beszéde naponkénti bizonyságtevés a bűn és a bűnösök ellen. Az igazság élő képviselője ő, hiszen az igazságról tesz bizonyságot. (…) Szívvel-lélekkel és félelem nélkül végzi a szolgálatot, nem fél a következményektől, hanem követi az ösvényét bevilágító fényt. Isten igazságát birtokolja, ami sosem hagyja el őt. – The Signs of the Times, 1882. március 9.
Elmélkedésre: Bűn elleni bizonyságtevés-e az életem? Hogyan tudhatnám meg a választ erre a kérdésre?