2022. január 21., péntek
MINDENHATÓ TÁMOGATÓ
„Annakokáért mindenestől fogva hasonlatosnak kellett lennie az atyafiakhoz, hogy könyörülő legyen és hív főpap az Isten előtt való dolgokban, hogy engesztelést szerezzen a nép bűneiért.” (Zsid 2:17)
Csodálatos a Megváltó értünk hozott áldozata, melyet a múltban a szentélyszolgálat áldozatai jelképeztek. Erre az áldozatra nagy szükség volt. Szívünk meglágyul, amikor felismerjük, hogy Krisztusnak a mi örök jólétünk biztosítása érdekében kellett szenvednie. Krisztus elkötelezte magát arra, hogy véghezviszi teljes megváltásunkat, s mindezt oly módon, hogy közben eleget tesz Isten igazságának, és az Ő törvényének dicső szentségével összhangban cselekszik.
Az Atya egyszülött Fián kívül senki nem ajánlhatott fel olyan áldozatot, mely mindazok megtisztítására alkalmas lett volna, akik – bármilyen bűnösek és szentségtelenek is – engesztelő áldozatként fogadják el a Megváltót, és engedelmeskednek a mennyei törvénynek. Semmi más nem állíthatta vissza az embert Isten pártfogásába.
Miért formálhatott Krisztus jogot arra, hogy kikapja a foglyokat az ellenség markából? Azért, mert olyan áldozatot hozott, amely eleget tesz az igazság mennyei országot irányító alapelveinek. Krisztus a bukott emberiség megváltásáért jött földünkre. Le kellett győznie a ravasz ellenséget, hogy az igazság mellett való állhatatos kitartása által megváltsa mindazokat, akik Megváltójukként fogadják el. A Kálvária keresztjén Krisztus lefizette az emberiség megváltásának árát, s ezzel jogot nyert arra, hogy a foglyokat kiszabadítsa annak a nagy csalónak a szorításából, aki hazugság által ellenszegült az isteni kormányzásnak, és később az emberiség bukását okozta, s így minden lehetőségét elveszítette arra, hogy Isten dicsőséges és örök országának hűséges polgára legyen.
Megváltónk megfizette értünk a váltságdíjat. Senki számára nem szükségszerű, hogy Sátán szolgája legyen. Krisztus Mindenható Támogatóként áll mellettünk. „Annakokáért mindenestől fogva hasonlatosnak kellett lennie az atyafiakhoz, hogy könyörülő legyen és hív főpap… Mert amennyiben szenvedett, ő maga is megkísértetvén, segíthet azokon, akik megkísértetnek” (Zsid 2:17-18). – Szemelvények, 1. köt., 309. o.
Elmélkedésre: Legutóbb mikor szabadított meg engem is Jézus az ellenségtől?