MENNYEI KIRÁLY

„Hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen bárányén, a Krisztusén.” (1Pt 1:19)

Jézus nézte az ártatlan áldozati állatokat, és látta, hogyan tették a zsidók ezeket a nagy gyülekezési alkalmakat a vérontás és a kegyetlenség színhelyévé. Az alázatos bűnbánat helyett megsokszorozták az állatáldozatokat, mintha Istent szívtelen szolgálattal lehetne tisztelni. A papok és főemberek szívét megkeményítette az önzés és a telhetetlenség. Az Isten Bárányára mutató jelképekből is kereseti lehetőséget csináltak. Így a nép szemében az áldozati szolgálat szentségét nagymértékben lerombolták. Jézus felháborodott: tudta, hogy vérét, mely hamarosan kiontatik a világ bűneiért, éppoly kevéssé értékelik majd a papok és a vének, mint az állatok szüntelen kifolyó vérét.
Krisztus a próféták szavaival szólt ez ellen a gyakorlat ellen. Sámuel mondotta: „Vajon kedvesebb-é az Úr előtt az égőés véres áldozat, mint az Úr szava iránt való engedelmesség? Ímé, jobb az engedelmesség a véres áldozatnál és a szófogadás a kosok kövérénél!” (1Sám 15:22). (…)
Ő, aki maga adta ezeket a próféciákat, most utoljára ismételte meg a figyelmeztetést. A prófécia beteljesedésekor a nép Jézust Izrael királyává kiáltotta ki. Elfogadta hódolatukat és a királyi méltóságot. Ilyen értelemben kellett cselekednie. Tudta, hogy erőfeszítései hiábavalóak a romlott papság megreformálására, munkáját mégis el kellett végeznie: egy hitetlen népnek kellett bizonyítania isteni küldetését.
Jézus átható tekintete újból végigpásztázta a templom megszentségtelenített udvarát. Minden szem felé fordult. Pap és főember, farizeus és pogány döbbent tisztelettel meredt reá, aki a mennyei Király fenségével állt előttük. Egész lényén átvillant istensége, s olyan méltósággal és dicsőséggel ruházta föl Krisztust, amilyet még sohasem nyilvánított ki. (…) Krisztus olyan erővel szólalt meg, hogy viharként rázta meg az embereket: „Meg van írva: Az én házam imádság házának mondatik. Ti pedig azt latroknak barlangjává tettétek” (Mt 21:13). Hangja kürtszóként zengett a templomban. – Jézus élete, 590. o. 

Elmélkedésre: Mikor éreztem én is olyan szent megdöbbenést, amilyet Jézus tanúsított a templomban?