ÖNMAGÁBAN LÉTEZŐ

„Monda nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok.” (Jn 8:58) 

Ábrahám Istentől tanulta meg a legnagyobb leckét, melyet halandó valaha is kapott. Imája, hogy meglássa Krisztust, mielőtt meghal, meghallgatásra talált. Látta Krisztust. Mindent látott, amit halandó láthat. Tökéletesen engedelmeskedett, s így képes volt megérteni a Krisztusról kapott látomást. Megértette: Isten, midőn egyszülött Fiát adta, hogy megmentse a bűnösöket az örök romlástól, nagyobb és csodálatosabb áldozatot hozott, mint amit ember valaha is hozhat.
Ábrahám tapasztalata megválaszolja a kérdést: „Mivel menjek eleibe az Úrnak? Hajlongjak-é a magasságos Istennek? Égőáldozatokkal menjek-é elébe, esztendős borjúkkal?! Kedvét leli-é az Úr ezernyi kosokban, vagy tízezernyi olaj patakokban? Elsőszülöttemet adjam-é vétkemért, vagy méhem gyümölcsét lelkemnek bűnéért?!” (Mik 6:6-7). Ábrahám szavaiból: „az Isten majd gondoskodik az égőáldozatra való bárányról, fiam” (1Móz 22:8), és abból, hogy Isten gondoskodott áldozatról Izsák helyett, levonható a következtetés: senki sem szerezhet engesztelést önmagáért. A pogány áldozati rendszer Isten számára teljesen elfogadhatatlan. (…) Isten Fia egymaga el tudja hordozni a világ bűneit.
Ábrahámnak saját szenvedései tették lehetővé, hogy a Megváltó áldozati küldetését szemlélje. Izrael viszont nem értette meg, ami oly kellemetlen volt büszke szívének. Krisztus Ábrahámra vonatkozó szavai nem tűntek nagy jelentőségűnek hallgatói számára. A farizeusok csupán új területet találtak az áskálódásra. Csúfondárosan visszavágtak, mintha azt akarnák bizonyítani, hogy Jézus nem tudja, mit beszél: „Még ötven esztendős sem vagy, és Ábrahámot láttad?” (Jn 8:57). Jézus ünnepélyes méltósággal válaszolt: „Bizony mondom néktek: Mielőtt Ábrahám lett, én VAGYOK” (Jn 8:58).
Csend borult a sokaságra. Ez a galileai Rabbi magának igényelte Isten nevét, hogy kifejezze örökkévaló jelenlétének gondolatát. Önmagában létezőnek jelentette ki magát, annak, aki a Megígért Izrael számára, „akinek származása eleitől fogva, öröktől fogva van” (Mik 5:2). – Jézus élete, 469. o. 

Elmélkedésre: Szükségleteimről Jézus már a világ teremtése előtt tudott. Hogyan köszönhetném meg Neki, hogy már a világ teremtése előtt szeretett engem?