2022. január 13., csütörtök
ALAP
„Mert más fundamentumot senki nem vethet azon kívül, amely vettetett, mely a Jézus Krisztus.” (1Kor 3:11)
Az életben minden cselekedet, legyen az bármily jelentéktelen, befolyása által formálja a jellemet. Az igaz jellem sokkal értékesebb a világi javaknál, és formálása a legnemesebb feladat, amit ember megtehet.
A körülmények által formált jellem ingatag és zavaros – ellentétek halmaza. Az ilyen embernek nincsenek magas célkitűzései és szándékai az életben, nem befolyásolja a jó irányba mások jellemét, céltalan és erőtlen.
Isten azt várja tőlünk, hogy az elénk helyezett mintával összhangban építsük jellemünket. Egyik téglát a másik után rakva, kegyelem által munkálkodjunk, s ha rátalálunk gyenge pontjainkra, a kapott utasítás szerint javítsuk ki azokat. Ha egy ház falain repedést látunk, tudjuk, hogy valami hiba van az épületben. A mi jellemünk épületén bizony gyakran láthatók repedések, s ha ezeket a hiányosságokat nem pótoljuk, az építmény le fog omlani, amikor rátör a próba vihara.
Isten azért ad nekünk időt, erőt és képességet a gondolkodásra, hogy olyan jellemet építhessünk, amelyre ráhelyezheti jóváhagyó pecsétjét. Azt szeretné, hogy minden gyermeke nemes jellemet építsen magának tiszta és nemes cselekedetek által, hogy az utolsó napon arányos, szép épület legyen látható, egy tiszta templom, amit ember és Isten egyaránt tisztel.
Jellemünk formálásában Krisztusra kell építenünk. Ő az egyetlen biztos Alap, amely soha el nem mozdul. A kísértés és próba vihara sem tudja megmozdítani azt az épületet, ami az örökkévaló sziklához van erősítve.
Aki szeretne gyönyörű épületté növekedni az Úr számára, annak minden erejét és képességét művelnie kell. Csak a talentumok helyes felhasználásával tud a jellem harmonikusan fejlődni. Így helyezzük az alapra azt, amit a Biblia ezüstnek, aranynak és drágakőnek nevez, mert ezek kiállják Isten tisztító tüzének próbáját. Jellemünk építésében Krisztus a példaképünk. – Gyermeknevelés, 165–166. o.
Elmélkedésre: Felhasználom-e a talentumaimat oly módon, hogy azzal az Istenéhez hasonló jellemre tehessek szert?