myBible logó myBible
Fiókom

2022. január 12., szerda

VÉGTELEN SZERETET

„Ha pedig meg nem bocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket.” (Mt 6:15)

Ha nem az emberi fogyatékosságokat, hanem Jézust szemléljük, jellemünk átalakul. Krisztus Lelke munkálkodik a szívünkben, és átformálja Isten képmására. Igyekezzünk Jézust úgy bemutatni, hogy az emberek lelki szemeikkel meglássák „Isten ama bárányát, aki elveszi a világ bűneit” (Jn 1:29). Eközben gondoljunk arra, hogy „aki bűnöst térít meg az ő tévelygő útjáról, lelket ment meg a haláltól, és sok bűnt elfedez” (Jak 5:20).
„Ha pedig meg nem bocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket” (Mt 6:15). Semmi sem igazolja az engesztelhetetlen lelkületet. Az irgalmatlan ember arról tanúskodik, hogy nem részesült Isten megbocsátó kegyelmében. Ha a vétkező tudatában van annak, hogy Isten megbocsátott neki, szíve együtt dobban a végtelen Szeretet szívével. A bűnös lelkét átjárja Isten könyörülete, és ezzel a könyörülettel fordul mások felé. Az az irgalom és az a szerető gondoskodás, amely Krisztus életében megmutatkozott, látható lesz azokban, akik részesültek kegyelmében. „Akiben pedig nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé” (Róm 8:9). Az ilyen embernek Isten idegen. Az ilyen ember alkalmatlan arra, hogy Istennel együtt legyen az örökkévalóságban.
Lehet, hogy Isten egyszer már megbocsátott neki, de irgalmatlansága azt bizonyítja, hogy elfordult Isten megbocsátó szeretetétől. Eltávolodott tőle, és ugyanolyan állapotba került, mint mielőtt Isten megbocsátott neki. Megtagadta bűnbánatát, és bűnei éppúgy terhelik, mintha soha nem bánta volna meg őket.
A példázat nagy tanulsága azonban Isten könyörületének és az ember könyörtelenségének szembeállításában rejlik, illetve abban, hogy Isten megbocsátó irgalmának mértéke szerint kell nekünk is megbocsátanunk. (…)
Isten megbocsát nekünk, nem azért, mert megbocsátunk, hanem amiképpen megbocsátunk. A megbocsátásra mindig Isten ki nem érdemelt szeretete késztet. Embertársainkkal való magatartásunk tanúsítja, hogy magunkévá tettük-e ezt a szeretetet vagy sem. – Krisztus példázatai, 250–251. o. 

Elmélkedésre: Vannak súlyos és kevésbé súlyos bűnök? Miként befolyásolhatja ez a felfogás a megbocsátó készségemet? 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.