myBible logó myBible
Fiókom

2022. január 10., hétfő

SZERETETT FIÚ

„Nékem pedig ne legyen másban dicsekedésem, hanem a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében, aki által nékem megfeszíttetett a világ, és én is a világnak.” (Gal 6:14)

Isten ama szolgái, akik a kereszténység első szakaszában az elbukott világnak az üdvösség örömhírét hirdették, nem engedték meg, hogy a megfeszített Krisztusról szóló beszédüket az önfelmagasztalásnak csak egyetlen gondolata is elhomályosítsa. Nem kívántak sem hatalmat, sem elsőbbséget. Önmagukat elrejtve az Üdvözítőben, dicsőítették a megváltás nagy tervét és Krisztus életét, e terv kezdeményezőjét és befejezőjét. Krisztus – aki „tegnap, ma és mindörökké ugyanaz” – volt tanaik súlypontja.
Ha napjainkban Isten Igéjének tanítói jobban felmagasztalnák Krisztus keresztjét, munkájuk sokkal eredményesebb volna. Ha a bűnösöket rávezethetnénk, hogy vágyakozó tekintettel nézzenek fel a keresztre, ha csak egyszer megláthatnák a megfeszített Krisztust, akkor felismernék az isteni irgalom mélységét és a bűn szörnyű terhét.
Krisztus halála: Isten nagy szeretetének bizonyítéka, üdvösségünk záloga. A kereszténytől megvonni a keresztet, annyit jelentene, mint kioltani a napot az égen. A kereszt közelebb visz bennünket Istenhez, és kiengesztel Vele. Az atyai szeretet gyöngéd részvétével tekint Isten az Ő Fiának gyötrelmeire, amelyeket elszenvedett azért, hogy az embereket megmentse az örök haláltól. Bennünket pedig elfogad szeretett Fiában.
A kereszt nélkül nem lehetne az embernek közössége az Atyával. Minden reménységünk Benne gyökerezik. Róla sugárzik az Üdvözítő szeretetének fénye, és ha a bűnös a kereszt tövéből felnéz arra, aki megmentéséért meghalt, teljes örömmel örvendhet, mert bűnei megbocsáttattak. Hittel térdelve a kereszt alá, eléri azt a legmagasabb helyet, amelyet ember a földön elérhet.
A kereszt által tudjuk, hogy az Atya végtelen szeretettel szeret bennünket. Csodálkozhatunk-e azon, hogy Pál így kiáltott fel: „Nekem pedig ne legyen másban dicsekvésem, hanem a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében” (Gal 6:14)? – Az apostolok története, 209–210. o. 

Elmélkedésre: Amennyiben minden reményem Jézus keresztáldozatától függ, milyen gyakran kellene hálát adnom Istennek az Ő felmérhetetlen ajándékáért? Hányszor kellene térdre borulnom Jézus keresztje előtt? 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.