myBible logó myBible
Fiókom

2022. január 7., péntek

LÉNYÜNK ALKOTÓJA

„Mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk.” (Csel 17:28)

A föld felszántása, megtisztítása és felhasználása állandó tanulságul szolgál. Senki sem fog termést várni a megműveletlen földtől, amelyet épp hogy kiválasztott magának. Lelkiismeretes, szorgalmas, kemény, kitartó munkával kell előkészíteni a talajt a magvetéshez. Ez érvényes az emberi szív megmunkálására is. Akik a felszántott talajt fel akarják használni, azok Isten Igéjét szívükbe rejtve induljanak el, és látni fogják, hogy a szív ugara a Szentlélek lágyító, szelídítő befolyására fellazul. Kemény munka nélkül a föld nem hoz termést. Ez vonatkozik a szív talajára is: Isten Lelkének tisztítania, alakítania kell azt, mielőtt gyümölcsöt teremhetne Isten dicsőségére.
A föld nem adja elő a kincseit, ha úgy bánunk vele, ahogy éppen kedvünk tartja. A talajnak naponkénti gondozásra van szüksége. Sokszor és mélyen kell megforgatni, hogy az elvetett magot megvédjük a táplálékát elszívó gyomnövénytől. Mind a szántó, mind a vető az aratás ügyét szolgálja. 
Az Úr áldása kíséri azokat, akik a föld művelése közben lelki tanulságokat merítenek a természetből. A talaj művelésekor a munkás nem sokat tud arról, hogy milyen kincsekre lel benne. Jóllehet nem szabad lebecsülnie a tapasztalt és értelmes emberek eligazításait, saját magának is le kell vonnia a tanulságokat. (…) A talaj művelése közben művelődik a lélek.
Lényünk Alkotója, a menny Királya az, aki a magot kisarjasztja, éjjel és nappal gondot visel róla, fejlődőképessé teszi, és ennél is nagyobb gonddal és érdeklődéssel kíséri gyermekeit. Mialatt az ember a földi élet fenntartására ülteti a magot, a mennyei Magvető az örök életre gyümölcsöző magot veti el a lélekben. – Krisztus példázatai, 88–89. o. 

Elmélkedésre: Készen áll-e a szívem talaja befogadni azt a magot, amit a mennyei Magvető szeretne ma elvetni benne? 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.