2022. január 1., szombat
ALFA ÉS ÓMEGA
„Én vagyok az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég, az első és utolsó .” (Jel 22:13)
A nem zsidó származású embereket úgy közelíti meg Pál, hogy elsősorban nem a törvényre, hanem Krisztusra helyezi a hangsúlyt, és csak azután mutat rá a törvény kötelező érvényű elvárásaira. Határozott kijelentése szerint a zsidó szertartások teljessége a golgotai kereszt fényében nyert értelmet és dicsőséget. Pál változatos munkamódszereket alkalmazott, és üzenetét mindig az adott körülményekhez igazította. Hosszadalmas erőfeszítésének és türelmének köszönhetően sokakat sikerült meggyőznie, mégis voltak, akik nem fogadták el a hitet. Mindig lesznek emberek, akiket az igazság bemutatásának egyetlen módszerével sem lehet meggyőzni.
Krisztus így szólt a tanítványokhoz: „Még sok mondanivalóm van hozzátok, de most el nem hordozhatjátok” (Jn 16:12). Neveltetésük miatt rengeteg dolgot félreértettek, és nem álltak készen megérteni és elfogadni Jézus tanításainak egy részét. Utasításai összezavarták volna az elméjüket, kérdéseik és kételyeik támadhattak volna, amelyeket egykönnyen nem lehetett volna eltávolítani.
Krisztus szeretetének kinyilvánításával vonzotta hallgatóit, utána pedig befogadó készségük függvényében lépésről lépésre tárta fel előttük Isten országának igazságait. Nekünk is az emberek körülményeihez, helyzetéhez kell igazítanunk erőfeszítéseinket, és ott kell megkeresnünk őket, ahol vannak. Noha Isten törvényének elvárásait kell bemutatnunk a világnak, sosem szabad megfeledkeznünk arról, hogy Krisztus szeretete az egyedüli erő, mely meglágyíthatja az emberi szívet. A Szentírás nagy igazságainak középpontjában Krisztus áll. Ha ezeket az igazságokat helyesen értjük meg, akkor elvezetnek bennünket Őhozzá.
Mutassátok be Krisztust, aki az Alfa és Ómega, a nagy megváltási terv Kezdete és Vége! Olyan témákat mutassatok be az embereknek, amelyek révén megerősödik a bizalmuk Istenben és az Igében, és amelyek arra késztetik őket, hogy elmélyüljenek az igazságokban. Amint lépésről lépésre haladnak előre a Biblia tanulmányozásában, egyre jobban fogják értékelni a drága igazságok szépségét és összhangját. – Review and Herald, 1890. november 25.
Elmélkedésre: Szeretetének mely irántam tanúsított bizonyítékaival vonzotta Jézus magához a szívemet?