Bizonytalanság és reménykedés között

„Vannak pedig nekem ökreim és szamaraim, juhaim, szolgáim és szolgálóim, azért híradásul követséget küldök az én uramhoz, hogy kedvet találjak szemeid előtt. És megtérének Jákóbhoz a követek, mondván: Elmentünk vala a te atyádfiához Ézsaúhoz, és már jön is elődbe, és négyszáz férfi van vele.” (1Mózes 32:5–6)

Jákóbnak 20 évébe telt, míg rádöbbent, hogy a Mindenható ígéretei nem csupán üres szavak. Kánaán elhagyásakor csak azt vitte magával, ami rajta volt, ma pedig, mikor visszatérni készül ugyanannak a Jordán folyónak a partjához, egy nagy család és sok állat veszi körül. Isten parancsára vállalkozott erre a hosszú utazásra, de mikor már csak néhány napra volt az út végétől, egy élénk emlék ötlött föl benne: csalása, amivel elvette a bátyjától az elsőszülöttségi jogát. Jákób úgy érezte, hogy egy gyötrő belső konfliktusba zuhant, ahol az Úr ígéretei és az Ézsau bosszújától való félelem nézett farkasszemet egymással. Ezután négy intézkedéssel próbált felkészülni a találkozásra erőszakos bátyjával, amiben még mindig a korábban rá jellemző furfangja bukkant elő.
Először is behódoló üzenetet küldött a testvérének (1Mózes 32:3–5), de a hírvivők azzal tértek vissza hozzá, hogy Ézsau 400 férfival jön a találkozásra, amitől nagyon megijedt, és szorongani kezdett. Talán ezzel azt okozta, hogy az útjuk egy brutális mészárlásba torkollik? Majd a második intézkedést is megtette: kétfelé osztotta a jószágokat és a szolgákat (6–8. vers). Ha netán az egyiket megtámadja a bátyja, a másik résznek még lesz ideje elmenekülni és megmenteni magát. De ezek az óvatossága által diktált intézkedések mind hasztalanok lennének, ha Isten nem lép közbe. Emiatt találta ki a harmadik lépést: az imához folyamodott (9–12. vers), a hagyományos imához, és megpróbálta bevonni Istent ebbe a kemény helyzetbe.
Másnap reggel egy negyedik lépésre is elszánta magát: nagyvonalú ajándékot küldött bátyjának a marhái legjobbjaiból három külön csordában (13–21. vers). És az az érdekes ebben, hogy a személyes reakciójában, bűnétől gyötörve így fogalmazott: „megengesztelem őt” (21. vers), az áldozatoknál alkalmazott technikai szófordulatot használta bűnhődése kifejezésére. Vajon az ajándék jóvá teheti a bűnét? Vajon Ézsau visszaadhatná neki a megbocsátás békéjét? Nem, Jákób tudta, hogy egyedül az Úr képes feledtetni a bűnét: vallomással és őszinte bűnbánattal, így imában ismét Istenhez fordult.
De „van Isten az égben”, mikor a rossz emlékek beférkőznek a gondolataink közé, és újra befolyásolni kezdik a jelen döntéseit. De semmi sem választhat el téged tőle.