myBible logó myBible
Fiókom

2020. március 22., vasárnap

Isten majd gondoskodik bárányról

„És szóla Izsák Ábrahámhoz az ő atyjához, és monda: Atyám! Az pedig monda: Ímhol vagyok, fiam. És monda Izsák: Ímhol van a tűz és a fa; de hol van az égő áldozatra való bárány? És monda Ábrahám: Az Isten majd gondoskodik az égő áldozatra való bárányról, fiam; és mennek vala ketten együtt.” (1Mózes 22:7–8)

Nagyon furcsán, de lényegre törően hangzott az Úr parancsa az áldozatot illetően: „Vedd a te fiadat, ama te egyetlenegyedet, akit szeretsz, Izsákot, és menj el Mórijának földére, és áldozd meg ott égő áldozatul a hegyek közül egyen, amelyet mondok neked.” (1Mózes 22:2) Isten soha nem kért emberi áldozatot, de itt Izsák volt az áldozati bárány. Ábrahám hogy jelenthette volna be a fiának, hogy ő az áldozat? A fiatalember olyan erős volt, hogy ellenszegülhetett volna apja tekintélyének. Minden megtett lépéssel távolabb kerültek Beérsebától, ahová a pátriárka már csak a szolgákkal tért volna vissza. Ábrahám fáradt léptekkel botladozott, keze remegett, és lelke lázadozott gyaloglás közben: imádkozva haladt, talán belül zokogva és sikoltozva.
A gyötrődések közepette sem hagyta el őt az Istenbe vetett bizalma. Erős hite arra a gondolatra vezette, hogy elhiggye: miután Izsák meghalt, Isten feltámaszthatja a halálból, és visszaadhatja neki. Jézus keresztáldozatának profetikus látomása is felbátorította őt, ő, a szegény halandó, versenyre kel Isten Fiának drága, végtelen ajándékával: az emberiség megváltásával.
Ahogy már közeledtek az áldozati helyhez, Izsák megkérdezte az apjától, hogy hol van az égőáldozathoz kellő bárány, és Ábrahám válasza messianisztikus volt, mert ezzel feltárta Isten tervét az emberek megváltására: „Az Isten majd gondoskodik az égő áldozatra való bárányról.” És így is történt. Mikor már az engedelmes fiatalember az oltáron feküdt, és Ábrahám reszkető kézzel felemelte a kést, egy hang megállította, és a bozótba gabalyodott kos erősítette meg a mennyből a pátriárka szavát. Ezért is nevezte el Ábrahám a helyet aznap „Az Úr gondoskodik”-nak.
A Móriánál elhangzott szavakat megerősítette Jézus kijelentése: „Ábrahám a ti atyátok örvendezett, hogy meglátja az én napomat; látta is, és örült” (János 8:56), illetve Keresztelő János is erre hivatkozott, amikor bemutatta Jézust: „Íme, az Istennek ama Báránya!” (János 1:29). Végül a Golgotán, a Mória hegye közelében, a Megváltó meghalt a kereszten, és eközben a templomban az áldozathoz felajánlott bárány elszaladt a pap keze közül, és megmenekült a haláltól, annak köszönhetően, hogy Isten gondoskodott a Bárányról, aki meghalt az emberiség helyett.
Soha ne feledd, hogy az Úr már intézkedett arról, hogy biztonságban legyél. Ez nem lehetetlen. Ő már megtette a legnehezebb részt. Ezért ma fogadd el Isten Bárányát.
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.