Január 6. - De van Isten az égben

„Felele Dániel a király előtt, és mondá: A titkot, amelyről a király tudakozódék, a bölcsek, varázslók, írástudók, jövendőmondók meg nem jelenthetik a királynak. De van Isten az égben, aki a titkokat megjelenti; és ő tudtára adta Nabukodonozor királynak: mi lészen az utolsó napokban. A te álmod és a te fejed látása a te ágyadban ez volt.” (Dániel 2:27–28)

Már többször is átéltem azt a bizonytalanságot, hogy nem teljesen értem azokat a körülményeket, amiket a Mindenható beengedett az életembe. Bár csendben hordoztam a zavartságomat, és nem mutattam ki a belső problémámat, az az igazság, anélkül, hogy észrevettem volna, az Istennel folytatott beszélgetésemben Mózes makacs ellenállására ismertem rá, mikor ezt a furcsa parancsot kapta az Úrtól: „nem mégy át ezen a Jordánon” (5Mózes 3:25–27). De azt is tudtam, hogy a prédikátorok számára nincsen jó vagy rossz körülmény, sem véletlen, jó vagy rossz szerencse, mert az életük annak az Egyetlennek a kezében pihen, akinek szolgálnak, aki igazgatja a lépteiket, megrajzolja az útjukat, és irányítja a jelenüket és a jövőjüket. Ezért egy olyan igehirdetéssel készültem, ami nem egy prezentáció a szószékről a testvéreimnek, hanem nekem szólt. Ne lepődjetek meg, de homiletikailag néha az a legjobb igehirdetés, amit a lelkész önmagának készít elő. Így született meg az a prédikációs sorozatom, amelynek a „De van Isten az égben” (Dániel 2:28) címet adtam. Ez a rövid kijelentés Dániel könyve közvetett üzenetének az összefoglalása, ami a hívő tapasztalatának egyik lényeges aspektusa és időszerű válasz az elbizonytalanodásomra. Dániel 2:27–28 mondatainak nyelvtani elemzése rávilágít arra, hogy két mellékmondatot is tartalmaz, amit a „de” ellentétes értelmű kötőszó vezet be. Az első mellékmondatba az élet vagy a történelem bármilyen körülményét, véletlenét vagy tragédiáját be tudjuk helyezni, az azt kísérő jó vagy rossz balsejtelmekkel és szorongással, tehetetlenséggel, bizonytalansággal, de még a büszkeséget, a hiúságot vagy az önelégültséget is. Ebben az esetben a „de” kötőszó kontrasztba állítja a második mellékmondatot az elsővel, azt jelezve, hogy a második mellékmondat („van Isten az égben”) megakadályozza, ellensúlyozza vagy enyhíti az elsőben elhangzottakat: igen, ami velem történik, az valóban szörnyű, összehasonlíthatatlan és felülmúlhatatlan, és úgy tűnik, nincs rá megoldás… „de van Isten az égben”. A második mellékmondat pedig, ami a de-vel kapcsolódik az előzőhöz, kimondja: van Isten, és van gondviselés. Csak egy mondatban ezek a versek Dániel könyve reményt keltő üzenetét foglalják össze. Éljünk azzal a bizonyossággal, hogy „van Isten az égben”, aki elűzi a kételyeinket, szorongásainkat és zavartságunkat.