myBible logó myBible
Fiókom

2021. december 20., hétfő

EGY MÁSFAJTA ZENE

„És citera, lant, dob, síp és bor van lakodalmukban, de az Úrnak dolgát nem tekintik meg, és nem látják kezeinek cselekedetét.” (Ésa 5:12)

Ezelőtt 14 évvel Kanadában autóval utaztam az otthonom felé. Velem utazott egy ortodox-vallású barátom is, akit előbb haza kellett vinnem. Az autóban vallásos zene szólt. Hozzám fordult: „Miféle zene ez?” „Vallásos zene – válaszoltam – én nem hallgatok könnyűzenét.” „Adrian, nincs semmi különbség az általad hallgatott zene és a könnyűzene között, esetleg csak a szövegben van némi
eltérés.”
Végül megérkeztünk a háza elé. Elköszöntem tőle, majd a gondolataimba merülve indultam tovább. Tudtam, hogy igaza volt. Valójában a Szentlélek már jó ideje próbára tett ebben a kérdésben, de én kitartottam, mivel nagyon szerettem ezt a fajta zenét… Pedig a valóságban csak vallásos dallamokat hallgattam könynyűzenei átirattal.
Reformokat vezettem be a lelki életemben. Nem néztem több játékfilmet a tévében, minden este imaórát tartottam, bibliaszövegeket tanultam meg kívülről, csak úgy szippantottam magamba az ihletett szavakat, azonban még várt rám egy csata. Volt még egy terület, amelyen ellenállást tanúsítottam, de miután imában néhány héten keresztül küzdöttem Istennel, végül eldöntöttem, hogy örökre félreteszem ezt a fajta zenét.
Megtörténhet, hogy a citera, a lant, a dob, a síp és Babilon bora annyira megvidámítja a mindennapjainkat, hogy elhanyagoljuk az Úr munkáját, és nem látjuk meg az Ő kezeinek cselekedeteit? Bűn, óriási bűn lenne megengedni a gonosznak, hogy az életünket vezesse, és megszomorítani Urunkat azzal, amit hallgatunk, nézünk és beszélünk…
Uram, segíts, hogy csak olyan zenét hallgassak, amely megengedi, hogy a Te jelenlétedben maradhassak, és örülni tudjak mindannak, amit értem tettél!
Felhívás: Milyen zenét hallgatsz? Kérd Istent, hogy segítsen megértened, melyik számodra a legmegfelelőbb zene, és ha rájössz, hogy Isten másfajta zenét ajánl neked, miért ne döntenél még ma e tekintetben?
Adrian Golea, Olténiai Egyházterület

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.