myBible logó myBible
Fiókom

2021. december 18., szombat

A NEVELÉS ÜDVÖSSÉGET JELENT!

„A hármas kötél nem hamar szakad el.” (Préd 4:12)

Arthur Carscallen 1906-ban kenyai misszióútra indult. Nyanza tartományban telepedett le, ahol a környéken törzsi harcok folytak. Éveken keresztül próbálkozott gyülekezetalapítással, de nem járt sikerrel. Végül módszert váltott: úgy döntött, hogy iskolát alapít. Ez volt Kenyában az első adventista iskola, amelyet ma Kamagambo Kollégium néven ismerünk, és ez képezte a kenyai egyház fejlődésének motorját is. Az országban 2015-ben 55 elemi iskolánk, 36 középiskolánk,
2 egyetemünk és több mint 866.296 adventista tagunk volt.
Ezek az adventista misszionáriusok megértették, hogy a jelen idő csatáját az ifjabb nemzedékért kell vívnunk. Megértették, hogy a nevelés nem olyasvalami, ami az emberi történelem perifériájára szorul, hanem ami a nagy küzdelem középpontjában áll. Megértették, hogy aki kezében tartja a nevelést, az alakítja a jövőt is. Krisztus pontosan ezért tette 12 tanítványának kiképzését missziómunkája központi elemévé.
Az adventista nevelés az ifjakat sikeres életre készíti fel, és célja a testi, értelmi és lelki erők harmonikus fejlődése. Felkészíti a tanulót az örömteli szolgálatra ebben az életben, és a magasabb rendű szolgálatra az eljövendő világban (Ellen G. White, Nevelés, 13. o.). Az iskola pedig egy kiválósági központ, ahol szülők, tanárok és lelkipásztorok Isten ügynökeiként összefognak a jövendő nemzedék lelkéért vívott csatában. Ott bizonyosodik be, hogy a hármas kötél nem hamar szakad el (Préd 4:12).
Elérkezett az ideje, hogy a szülők, a tanárok, a lelkipásztorok és az egyháztagok helyi és országos szinten sokkal több pénzt, időt és képességet fektessenek az oktatásba. Szánjuk oda magunkat, hogy eleget tehessünk Krisztus elhívásának: „Elmenvén… tanítván őket” (Mt 28:20).
Uram, oltalmazd egyházi iskoláinkat, azok vezetőit és diákjait! Add, hogy a Te terved teljesüljön általuk!
Felhívás: Készíts tervet, amellyel támogathatod az egyház valamelyik oktatási projektjét!
Ciprian Ciurea, Olténiai Egyházterület
 
Napnyugta: B 16:37, CT 16:28, IS 16:21, MS 16:35, CJ 16:36, SM 16:37, DJ 16:48, AR 16:50
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.