2021. december 14., kedd
MINDENNAPI KÜZDELMEK
„Mert ez az a szövetség, melyet kötök az Izráel házával, ama napok múltán, mond az Úr: Adom az én törvényemet az ő elméjükbe, és az ő szívükbe írom azokat, és leszek nekik Istenük és ők lesznek nekem népem.” (Zsid 8:10)
A gyermekek általában legyőzhetetlennek tartják a felnőtteket, de különösen a szüleiket. Úgy képzelik, hogy a számukra túlságosan bonyolult dolgok nagyon is egyszerűek a felnőttek számára. Később, ifjúkorban már kutakodó szemekkel figyelik a felnőtteket, mert kíváncsiak, hogy amit mondanak, az megegyezik-e azzal, ahogyan élnek. Szeretnék tudni, hogy érik-e majd őket is kísértések? És, ha igen, akkor ugye, hogy egy felnőtt sokkal könnyebben legyőzi a Kísértőt? Csak azért, mert valaki felnőtt, még egyáltalán nem könnyebb győznie a kísértés felett. Minden embernek megvan a saját küzdelme. Külső szemlélőként egyszerűnek tűnhet, de csak a küzdelem hevében fogható fel igazán, mennyire nehéz a harc.
Az Every man’s battle (Minden férfi küzdelme) című könyvben a szerző elmesél egy esetet, ami vele történt meg. Ifjú korában, röviddel a házasságkötése után rájött, hogy van az életében egy kísértés, aminek nem tud ellenállni. Autóvezetés közben szokása volt megbámulni az út mentén szaladó lányokat. Aztán egyik nap, miközben lassan haladt az úton, rajtafelejtette a tekintetét egy fiatal lányon, és nem vette észre az előtte hirtelen fékező autót. Koccanás lett az eredménye. Elszégyellte magát arra gondolva, hogy meg kell magyaráznia a feleségének a baleset okát. Ekkor ébredt rá saját problémájának súlyosságára, valamint arra, hogy segítségre van szüksége.
Az eset egyáltalán nem nevetséges. Mindenki ismeri saját küzdelmeit. Sose essünk abba a tévedésbe, hogy ezeket semmiségnek tartsuk! Talán épp itt a megfelelő idő segítségért kiáltani. Isten kész segíteni, elménkbe és szívünkbe vésni elveit és jellemét.
Uram, kérlek, változtasd meg az életemet!
Felhívás: Lelki kudarcaink további okokat szolgáltatnak arra, hogy az Úrhoz kiáltsunk! Imádkozz ma mennyei erőért!
Alexandru Ciurea, Munténiai Egyházterület