myBible logó myBible
Fiókom

2021. december 13., hétfő

A BECSÜLETESSÉG ELŐJOGA

„Aki tökéletességben jár, bátorsággal jár; aki pedig elferdíti az ő útját, kiismertetik.” (Péld 10:9)

Az életúton számos kihívással, külső, de ugyanakkor bensőnkből fakadó támadással szembesülünk. Naponkénti utazásunk azonban teljes biztonságban
van, ha tökéletességben, becsületesen járunk.
A becsületesség a szó tágabb értelmében azt jelenti, hogy cselekedeteink igazolják a szavainkat. Nem az ismert mondásnak – „egyet mond és mást cselekszik” – kellene jellemeznie bennünket. A becsületesség a tettek és a szavak összhangját jelenti.
Mélyebb értelmezés alapján a becsületesség összhangot jelent szavaink és tetteink, valamint belső indíttatásunk között. Fennáll a veszélye, hogy azért mondunk vagy teszünk bizonyos dolgot, hogy mások lássák, de mindez nem esik egybe belső motivációnkkal.
Másfelől pedig a becsületesség ellentéte a képmutatás. Jézus közvetlenül és határozottan megfeddte ezt a magatartást. A legváratlanabb kifejezéseket használta az ilyen emberekre: „meszelt sírok”, „megtisztítjátok a pohárnak vagy tálnak külsejét”. A farizeusokra utalt, akik a külsőségekre és döntéseik társadalmi hatásaira összpontosítottak (Lk 20:19).
Lelki szempontból a becsületesség azt jelenti, hogy indítékainkat, szavainkat és tetteinket Isten Igéjéhez igazítjuk. Erről ezt írta Ellen G. White: „A világnak emberekre van a legnagyobb szüksége – olyanokra, akik el nem adhatók és meg nem vesztegethetők, lelkük mélyéig igazak és becsületesek, merik a bűnt nevén nevezni, az iránytű pontosságával teljesítik kötelességüket, és kiállnak az igazság mellett, szakadjon bár az ég!” (Előtted az élet, 57. o.).
Mennyei Atyánk, szükségünk van ma Szentlelkedre, hogy becsületes életre vezéreljen bennünket!
Felhívás: Törekedj ma azon cél értelmében élni, amelyre teremtettél! Ezt úgy fejezheted ki, hogy Jézus Krisztus kijelentéséből ihletődve kijelented: Szeretném ma Annak akaratát cselekedni, Aki teremtett engem!
Valentin Filimon, Munténiai Egyházterület
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.