myBible logó myBible
Fiókom

2021. december 6., hétfő

SOK BESZÉD SZEGÉNYSÉG

„Akkor tanakodtak egymással az Úrnak tisztelői, az Úr pedig figyelt és hallgatott, és egy emlékkönyv iraték ő előtte azoknak, akik félik az Urat és becsülik az ő nevét.” (Mal 3:16)

A társadalmi fejlődés magával hozta a kommunikációs módszerek diverzifikálódását. A művészet szintjéről eljutottunk a tudományos szintig. A közösségek, intézmények és vállalatok egyre többet fektetnek a kommunikációba.
Urunk a mai igeversben egy nagyon fontos valóságot világít meg, amely lehet, hogy ritkán tudatosul bennünk. Isten ránk tekint a mennyből, és figyeli, hogy beszélgetünk-e egymással, és ha igen, mit. Társasági lények vagyunk, kommunikációs igényünk a körülöttünk élőkkel az élet egyenletének egyik legfontosabb pillére. Mi több, az Úr jegyzeteket készít a mennyben azokról, akik félik Őt, és beszélgetnek egymással. A Szentírásból tudjuk ezt. A tény, hogy Isten feljegyzést készít az emberek közötti kommunikációról, teljesen új megvilágításba helyezi a kommunikáció kérdését.
A képzelőerőtökre apellálok. Milyen lenne a világ, ha az emberek közötti kommunikáció a mai igeversben bemutatott szinten valósulna meg? Milyen lenne a családod, ha tagjai nyitottak lennének egymás iránt, és mindent elmondanának egymásnak, ami a lelküket nyomja? Ha elmondanák, hogy érezték magukat bizonyos helyzetekben, ha értékelnék vagy bírálnák egymást, amikor szükséges, ha a nehéz szituációkban tanácsolnák egymást, ha megfogalmaznák álláspontjukat, anélkül hogy tartanának attól, hogy ezzel támadási felületet biztosítanak magukon társaik előtt? Milyen lenne a gyülekezeted, ha a jelenlévők mind nyitottak és áttetszőek lennének, függetlenül a gondjaiktól, tévedéseiktől és terheiktől, amiket viselnek?
Uram, kérlek, tégy nyitottá a kommunikációra és a kapcsolattartásra a körülöttem élőkkel!
Felhívás: Próbáld kiküszöbölni a kommunikációdban a túlzásokat, a pletykákat és a mások feletti ítélkezést!
Gabriel Iarca, Munténiai Egyházterület

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.