2021. december 5., vasárnap
A SZAVAK ÉRTÉKE
„Ajkakat csókolgat az, aki igaz beszédeket felel.” (Péld 24:26)
Egyre több család bomlik fel napjainkban. A leggyakrabban felhozott okok, amelyek e radikális döntés hátterében húzódnak, a következők: hűtlenség, a házastársak jellembeli összeférhetetlensége, a családon belüli erőszak és a rokonoknak a család életébe történő beavatkozása. Azonban alig említik a legfontosabb okot, amiben az imént említettek gyökereznek, és ez nem más, mint a rossz kommunikáció, vagy a kommunikáció hiánya.
Bírák 14–16. fejezeteiben Sámson néhány döntéséről olvashatunk. Az egyik ilyen döntése a feleség megválasztására vonatkozott. Sámson határozott érvvel állt a szülei elé: „Őt vegyed nékem, mert csak ő kedves az én szemeim előtt!” (Bírák 14:3). Jövendőbeli felesége keze megszerzésének folyamatában azonban Sámson akadályba ütközött: egy bőgő oroszlán állta az útját, de erős hősünk azonnal végzett vele. Mi több, Sámson az oroszlán testéből nyert mézzel kedveskedett a szüleinek. Később, az esküvői lakodalmon találós kérdést tett fel a meghívottaknak, és fogadást is kötött velük. Látszólag semmi sem jelezte előre a közeledő veszélyt és nehézségeket, Isten azonban mindezt előrelátta, akárcsak maga Sámson is (Bírák 14:4).
Sokat beszélhetnénk Sámson személyéről születésétől egészen haláláig, de az igazán szembeötlő gond az életében a kommunikáció hiánya volt. A diagnózis a személyét illetően ekképpen fogalmazható meg: hallgatott, amikor beszélnie kellett volna, és beszélt, amikor jobb lett volna, ha hallgat. Ha a megfelelő szavakat szólta volna egyrészt a szüleinek, másrészt pedig a feleségének, az élete másképpen alakulhatott volna. Mégis az alázatosság szavai mentették meg Sámsont az örökkévalóság számára (Bírák 16:28; Zsid 11:32). Ami földi pályafutását illeti, Sámson előtt sokkal nagyobb lehetőségek kínálkoztak, mint amit végül meg is valósított.
Urunk, segíts, hogy szánkat csak értékes szavak hagyják el, amelyek enyhítik a körülöttünk élők fájdalmát!
Felhívás: Mondj valami szépet valakinek, akit sokáig kerültél! Tedd meg ezt már ma!
Tiberiu Iordan, Munténiai Egyházterület